HIVATALOS: Elmarad az Ausztrál Nagydíj a koronavírus miatt, legkorábban Bakuban startol el a mezőny?

Az AGPC hivatalos közleményben tudatta, hogy nem tartják meg az Ausztrál Nagydíjat, miután a McLaren egyik dolgozójának pozitív lett a koronavírus-tesztje, és jelenleg is 9 koronavírus-gyanús személyt vizsgálnak.

Track detail

Track detail

motosport.com

A McLaren csütörtökön jelentette be egy hivatalos közleményben, hogy az egyik dolgozójuk koronavírus-tesztje pozitív lett, így úgy döntenek a saját csapatuk és az egész Forma-1 érdekében, hogy nem indulnak a versenyen.

A közleményben ez áll:

„Ma reggel kilenc órakor az Australian Grand Prix Corporationnek azt javasolta a Forma-1, hogy azonnal töröljön minden Forma-1-es tevékenységet a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon.”

„A döntés fényében és Victoria állam Egészségügyi Osztályának tanácsát követően az AGPC bejelenti, hogy azonnali hatállyal lefújja az Ausztrál Nagydíjat.”

„Tegnap este a McLaren Racing egyik csapattagjának koronavírus-tesztje pozitív lett. Emellett hét személy negatív teszteredményt kapott. Emellett egy kilencedik személyt is vizsgálnak, az ő eredménye még nincs meg. A kilencedik személynek nincs köze Forma-1-es csapathoz vagy az FIA-hoz.”

„A prioritás számunkra mindenki egészsége, beleértve a látogatókat, a személyzetet, az összes partnert és a helyi közösség összes tagját. További információkat a jegyek megtérítése kapcsán hamarosan közlünk.”

Azt egyelőre nem tudni, hogy a többi futamnak mi lesz a sorsa. A Bahreini Nagydíj zárt kapus lehet, ha megrendezik, míg sajtóhírek szerint a Vietnami Nagydíjat is elhalaszthatják, így ha meg is tartják a sivatagi hétvégét, több mint egy hónapot kell várnunk a következő versenyre, ami a Holland Nagydíj lenne.

Még több F1 hír:

A döntés nem lehet meglepetés, mely egy ideje húzódhatott a háttérben, hiszen a nagyobbnál nagyobb bajnokságok is sorra jelentették be a halasztásokat a koronavírus miatt. Többek között az amerikai kosárlabda bajnokság (NBA) is szünetet tart. Emellett számos más eseményt is lemondtak, töröltek, vagy eltoltak egy későbbi dátumra.

A Forma-1 minden tőle telhetőt megtett azért, hogy a körülményekhez képest zökkenőmentesen bonyolítsa le az évadnyitót, beleértve a helyi szervezeteket, de hiába. Azzal, hogy már szerdán karanténba kellett helyezni pár F1-es csapattagot, és a McLaren egyik emberénél koronavírust mutattak ki, az a kis esély is elszállt. 

Hamilton előre szólt...

A számtalan biztonsági óvintézkedés ellenére ebben a formában az F1 nem folytathatta tovább a munkát. Több televíziós társaság sem utaztatta ki a stábját, köztük az M4 Sporttal Magyarországról. Kimi Räikkönen csütörtökön úgy fogalmazott, valószínűleg nem helyes, hogy elutaztak Melbourne-be, míg Lewis Hamilton még keményebben fogalmazott, és azt mondta, a "pénz az úr", és nagyon-nagyon meglepő számára, hogy a helyszínen vannak.

A Mercedes is hivatalos nyilatkozatot adott ki, melyben levelet küldött az FIA-nek és az F1-nek, hogy állítsák le az Ausztrál Nagydíjat. A német gyártó osztozik a rajongók csalódottságán, viszont az emberek egészsége a legfontosabb számukra, beleértve a sportot, és a szélesebb közösséget.

Gerard Verhoeven a Twitteren írta, hogy Jos Verstappen dühös az FIA első döntése miatt, és a fiával együtt hazautaznak, valamint kételkednek abban, hogy ott lesznek Bahreinben.

Csupán három F1-es csapat állt volna készen arra, hogy versenyezzen Melbourne-ben. Ez pedig a 2005-ös Amerikai Nagydíjat idézte volna. Az egyik vezető csapattag a Motorsport.com kérdésére elmondta: „Versenyzők vagyunk, és versenyezni vagyunk itt.” A Red Bull, az AlphaTauri és a Racing Point alkotta ezt a tábort, míg a többiek nemet mondtak.

Még több hír:

Christian Horner, Franz Tost és Otmar Szafnauer, a három csapat főnöke azt mondta, hacsak a helyi hatóságok nem mondják azt, hogy nem lehet versenyezni egészségügyi okokból, akkor készen állnak az indulásra.

A helyzet egyúttal egy 24 órán át tartó jogi vitát is váltott ki az F1, az FIA és Victoria állam kormánya között arról, hogy mit kell tenniük a folytatásban, és ki felel a döntésért, mivel minden nyilvánvaló pénzügyi következménnyel jár.

A Mercedes, a Ferrari és a Renault, a három gyártói csapat hevesen ellenezték a folytatást, amiről egyértelműen tájékoztatták a sportot. Péntek reggel ugyan ott voltak a csapatok a pályán, a Ferrari és a Mercedes garázsai zárva maradtak, ami a szabályok megsértését vonja maga után. A Renault-nak ugyan nyitva volt, az autók továbbra is parc fermé állapotban pihentek, letakarva.

Zsolt Baumgartner leaves the pits in the F1 2-seater

Zsolt Baumgartner leaves the pits in the F1 2-seater

Fotó készítője: Sam Bloxham / Motorsport Images

A fennmaradó hat csapat garázsai nyitva voltak, de közülük csak hárman voltak, akik komoly előkészületeket végeztek az FP1-hez.

Időközben a többség már meg is kezdte a pakolást a távozásra. A szakemberek szétszedik a paddockban felépített szerkezeteket, és mindent összekészítenek a transzportra.

Fernando Alonso a hivatalos Instagram-oldalán keresztül reagált a világot érintő eseményekre. A spanyol F1-es világbajnok szigorúan kritizálta a koronavírus-krízis kezelését, és azokat az intézkedéseket, amiket a kormányok hoztak. Alonso megdöbbent, hogy hogyan reagáltak a politikusok egy egészségügyi vészhelyzetre. Csak remélni tudja, hogy Spanyolországban más lesz a helyzet. Hozzátette, mindenkinek van felelőssége a saját területén, és környezetében. „Ez nem személyes ügy, hanem csapatmunka.”

The sun rises over the Melbourne skyline

The sun rises over the Melbourne skyline

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

A jelenlegi helyzet nagyon nagy hatással lehet a Forma-1-re, ami lehetséges, hogy hónapokkal el fogja tolni az első igazi eseményt, amit megtartanak. Korábban sokan csak nevettek, amikor szóba került a Holland GP évadnyitóként, de immáron nagyon is reális lehet.

Szezonstart csak Bakuban?

Noemí de Miguel jelentése szerint Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója azt mondta, a szezonnak valószínűleg Bakuban kellene kezdetét vennie az év későbbi részében a naptár módosításával, és ideális döntés lenne, ha nem tartanának nyári szünetet. Pillanatnyilag úgy tűnik, valóban Baku lehet az a helyszín, ahol leghamarabb elrajtolhat a Forma-1.

Még több F1 hír:

Magnussen, a Haas dán versenyzője is nagyon szeretett volna a hétvégén rajthoz állni, de szerinte is messze a legfontosabb dolog az emberek biztonsága, egészsége és jólléte. „Ez volt a helyes döntés. Mindenki maradjon biztonságban, és vigyázzon egymásra.” Magnussenhez hasonlóan Pierre Gasly, és más versenyzők majdhogynem ugyanezeket a sorokat fogalmazták meg a közösségi médiában.

The McLaren gantry over the pitbox

The McLaren gantry over the pitbox

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

Sok rajongó természetesen dühös a történtek miatt, és már most a pénzüket követelik az Albert Park bejára előtt. Rengeteg emberről van szó, akiknek vissza kell fizetni a jegyek árát. Más kérdés, mi történik a lefoglalt szállásokkal, és a repülőjegyekkel, amik szintén pénzbe kerültek a szurkolóknak.

A gyártók összefogtak

A Mercedes után a Ferrari és a Renault is sajnálatát fejezte ki a helyzet miatt. A franciák ugyancsak hangsúlyozták, noha a hazai versenyzőjükkel szerették volna megörvendeztetni a rajongókat, az egészségügyi kockázat ezt nem teszi lehetővé, és ezt maximálisan elfogadják. Mindhárom gyártó egyetértett abban, hogy ebben a helyzetben ez a helyes döntés, és az emberek egészsége, biztonsága messze elsőbbséget élvez.

Rövid időn belül minden csapat egy rövid hivatalos nyilatkozatot adott ki a döntés elfogadásáról, kifejezvén a sajnálatukat az Ausztrál Nagydíj lefújása miatt, érintvén ezzel a rengeteg rajongót, akik jegyet váltottak az eseményre.

Mi lesz így a 2021-es fejlesztésekkel?

Nagy kérdés, mi lesz a 2021-es fejlesztésekkel, ha a naptár valóban hónapokat csúszik. A jelenlegi helyzet plusz fejlesztési időt adhat a csapatoknak, de ezen a területen is lehetnek negatív hatásai a koronavírusnak. A legtöbb csapat igen hamar át akart állni 2021-re, akár az első futamokat követően, függően attól, hogy mennyire versenyképes a csomagjuk. Ezek után nem lehetetlen, hogy a mezőny legnagyobb része egészen minimális fejlesztésekkel teljesítse a szezont, így az, aki rendkívül erős alapokkal rendelkezik, nyerő lehet.


Exkluzív videón a Forma-1 2020-as mezőnye, benne a nevekkel, számokkal, eredményekkel, és mindennel, ami fontos. Természetesen az autó is helyet kapott az összeállításban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A káosz folytatódik, nem engedik be a nézőket az Ausztrál Nagydíjra!
Következő cikk Képeken a csalódott, és néhol dühös F1-es szurkolók az Ausztrál Nagydíjról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország