Forma-1 Emilia Romagna Nagydíj

Bréking: eldőlt a hétvégi Emilia-Romagna Nagydíj sorsa!

Mindössze pár perccel ezelőtt futott be a hír, hogy miután az F1, az FIA és a releváns hatóságok leültek egymással megvitatni a hétvégi futam sorsát, arra a döntésre jutottak, hogy nem fogják megrendezni a versenyt.

Imola logo

Ez a döntés nem jön váratlanul azok után, hogy milyen képek és felvételek érkeztek a régióból az utóbbi néhány napban. A heves esőzések miatt a legtöbb folyó megáradt, az F1-es dolgozókat is evakuálták a helyszínről, miközben az AlphaTauri egyes csapattagjai a gyárban voltak kénytelenek éjszakázni.

A Forma-1 hivatalos-Twitter oldalán közzétett közlemény alapján a kialakult helyzetre való tekintettel nem lehet biztonságos körülmények között megtartani a versenyhétvégét, ezért döntöttek a törlés mellett hosszas megbeszélések után. 

„A Forma-1-es közösség szeretné kifejezni az együttérzését az Emilia-Romagna régióban a közelmúltban történt események által érintett embereknek és közösségeknek. Szeretnénk tisztelettel adózni a mentőszolgálatok munkája előtt is, akik mindent megtesznek a rászorulók megsegítésére.”

„A Forma-1, az FIA elnöke, az illetékes hatóságok, köztük az illetékes miniszterek, az Olasz Automobil Klub elnöke, Emilia Romagna régió elnöke, a város polgármestere és a promóter közötti megbeszéléseket követően úgy döntöttünk, hogy nem tartjuk meg az imolai versenyhétvégét.”

„A döntést azért hoztuk meg, mert a szurkolók, a csapatok és a személyzet számára nem lehetséges a rendezvény biztonságos megtartása, és ez a helyes és felelősségteljes döntés, figyelembe véve a régió településeinek és városainak helyzetét. Nem lenne helyénvaló további nyomást helyezni a helyi hatóságokra és vészhelyzeti szolgálatokra ebben a nehéz időben.”

Arról egyelőre még nincsenek konkrét információk, hogy mi lesz a sorsa az imolai futamnak, ám amint vannak fejlemények, természetesen azonnal közöljük az olvasóinkkal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Montoya szerint nem szabad még temetni De Vries karrierjét
Következő cikk Vasseur most kezd csak igazán belelendülni Leclerc szerint

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország