BRÉKING: Charles Leclerc is elkapta a koronavírust

Percekkel korábban érkezett a hivatalos bejelentés, miszerint Charles Leclerc is elkapta a koronavírust. Az eset nem sokkal azt követően történt, hogy Lando Norrisról is kiderült, a vírus őt is megfertőzte.

BRÉKING: Charles Leclerc is elkapta a koronavírust

A 23 éves pilóta közvetlen kapcsolatban állt valakivel, akiről időközben kiderült, elkapta a koronavírust. A monacói versenyző röviddel ezután karanténba került, és elvégezték rajta a szükséges teszteket. Az eredmények pozitívak lettek, így Leclerc saját otthonában elszigetelve lábadozik Monacóban.

Azok száma tehát, akik a Forma-1-es pilóták közül elkapták a vírust ötre emelkedett. Korábban Sergio Perez, Lance Stroll, Lewis Hamilton és Lando Norris is átesett a betegségen. Egyelőre sokat nem tudni a monacói pilóta állapotáról, de minden szükséges intézkedést megtesznek, hogy mihamarabb folytathassa a felkészülést 2021-re.

Még több F1 hír:

Leclerc egy rövid üzenetet tett közzé, amelyben elmondja, hogy jól érzi magát, a tünetei pedig enyhék. Hasonlóképpen érzett a többi F1-es pilóta is, egyikük sem számolt be szélsőséges panaszról.

Mattia Binotto csapatfőnök nyilatkozatban tért ki pilótája helyzetére: „Charles azonnal értesített minket, és mindenkit tájékoztatott az állapotáról, akivel szoros kapcsolatban állt az elmúlt napokban. Jelenleg rendben van, enyhe tüneteket tapasztalt, otthonában elszigetelte magát.

Az új idény körül pont az ilyen esetek miatt van sok bizonytalanság. A Forma-1 rekordnak számító 23 futamot kíván megrendezni, azonban a világjárvány egyelőre nem csillapodik, és félő, hogy bizonyos futamokat törölni vagy halasztani kell hasonló megbetegedések miatt.

 

A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

megosztás
hozzászólás
2021-ben visszatérhet a Ferrari autóira a kétes hátterű szponzori logó
Előző cikk

2021-ben visszatérhet a Ferrari autóira a kétes hátterű szponzori logó

Következő cikk

Ocon őszinte vallomása Cyril Abiteboulról

Ocon őszinte vallomása Cyril Abiteboulról
Hozzászólások betöltése