BRÉKING: Button bejelentette a visszavonulását a Forma-1-ből, de 2018-ban visszatérhet

megosztás
hozzászólás
BRÉKING: Button bejelentette a visszavonulását a Forma-1-ből, de 2018-ban visszatérhet
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2016. szept. 3. 14:48

Jenson Button nem sokkal ezelőtt bejelentette a visszavonulását a Forma-1-ből, de a McLarennél marad, mint a márka nagykövete.

Csütörtök délután gyakorlatilag a semmiből került bejelentésre az, hogy Felipe Massa 2017-től már nem versenyez többé a Forma-1-ben.

Most pedig itt az újabb kemény pofon az F1 számára, hiszen 2009 bajnoka nem sokkal ezelőtt a McLaren hivatalos sajtóeseményén egy egészen hasonló bejelentéssel állt elő. A britnek 2017-re és 2018-ra is van szerződése a McLarennel, de csak mint a márka nagykövete és tartalékja. Ha azonban szükség lesz rá, a beugrik a volán mögé. Ezzel gyakorlatilag biztossá vált Stoffel Vandoorne ülése Fernando Alonso csapattársaként, amit a wokingiak szintén megerősítettek. A GP2-es bajnok az idei szezont tartalékként tölti a gárdánál, de egy futamon már rajthoz állhatott a spanyol bajnok sérülése miatt. Érdekesség, hogy akkor Bahreinben rögtön pontot is szerzett.

A csavar ott van a történetben, ha Alonso 2017 év végén elhagyná a csapatot, vagy már nem akarna versenyzőként részt venni a McLaren munkájában, Button visszatérhet, mivel opciós jogot kapott erre.

Ezzel gyakorlatilag Mika Häkkinen példáját követheti, aki azonban már soha nem tért vissza, noha eleinte úgy tűnt, csak szünetet tart.

Sokáig azt pletykálták, hogy Button visszatér a Williamshez, az első csapatához, de úgy tűnik, mindez nem fog megtörténni, noha Massa visszavonulásával sokan egészen biztosak voltak ebben. Ezek után Lance Stroll fő esélyesként lépett elő, aki mögött 35 millió euró áll a milliárdos édesapjának köszönhetően.

JENSON BUTTON NYILATKOZATA A RÉSZLEGES VISSZAVONULÁSRÓL

FERNANDO ALONSO NYILATKOZATA

RON DENNIS ÉS A HONDA NYILATKOZATA

Jenson Alexander Lyons Button 1980. január 19-én született, jelenleg a McLaren-Honda Forma 1-es csapat versenyzője.

Button versenyzői pályafutását nyolcéves korában gokartozással kezdte, a korai sikerek után pedig szintet lépett, és a brit Ford-bajnokság valamint a brit Formula 3-as bajnokságban folytatta karrierjét. Forma 1-es debütálására 2000-ig kellett várni, ekkor került a Williams csapatához. A következő évben viszont már a Benetton csapatánál találta magát, ami egy évvel később már Renault néven szerepelt a bajnokságban.

F1 TESTING SESSIONS 2000

A közepesen sikeres évek után Button 2003-ban a British American Racing versenyzője lett, ahol 2004-ben a két Ferrari versenyző, Michael Schumacher és Rubens Barrichello mögött a harmadik helyen végzett a bajnokságban. A 2006-os szezonra aztán a Honda a BAR csapatban meglévő 45%-os részesedését 100%-osra növelte, ezzel pedig megnyílt a lehetőség a fejlődés felé. Button szempontjából ez az év mindenképpen emlékezetesre sikeredett, hiszen 113 nyeretlenül megvívott verseny után a Hungaroringen bezsebelhette Forma 1-es pályafutása első győzelmét.

A siker után jött némi bizonytalanság, ugyanis 2008 decemberében a Honda távozott a sportágból, emiatt pedig Button jövője is kilátástalanná vált, egészen addig, amíg a Ross Brawn vezette társaság 2009 februárjában meg nem vásárolta a csapatot. Innentől kezdve Button pályafutása fénykorát élte, ugyanis az elképesztően versenyképes Mercedes-motoros autóval a 2009-es szezon első hét futamából hatot megnyert, a Brazil Nagydíjon pedig már a világbajnoki címét is bebiztosította. Sikereinek köszönhetően egyébként a Brawn GP is első helyen végzett a konstruktőrök versenyében.

F1 / BRAZIL GP 2009

A sikeres évet követően aztán 2010-től a McLaren színeiben folytatta tovább, ahol a szintén brit, korábbi világbajnok Lewis Hamiltonnal lehetett egy csapatban. Ugyan a 2010-es évet csak az ötödik helyen sikerült zárnia, 2011-ben sokkal jobb teljesítményt nyújtva, Sebastian Vettel mögött a második helyen végzett a tabellán. Button azóta is aktív versenyzője az alakulatnak, igaz, ma már a McLaren-Honda néven futó csapat tagjaként küzd azért, hogy a legendás páros újra a régi fényében tündököljön.

Következő Forma-1 cikk
Vettel „csalt” a Q3-as gyors körén?

Előző cikk

Vettel „csalt” a Q3-as gyors körén?

Következő cikk

Perez elismerte, ma a Haas és a Williams előttük volt Monzában, de ez a versenyen változhat!

Perez elismerte, ma a Haas és a Williams előttük volt Monzában, de ez a versenyen változhat!
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING