BRÉKING

Bemutatták a Williams legújabb F1-es versenygépét: itt az FW38

Sir Frank Williams istállója a semmiből rántotta elő az idei versenygépét, a Mercedes motorral hajtott FW38-at.

A legendás brit istálló gyakorlatilag mindenfajta előjel nélkül mutatta be ma reggel a 2016-os versenygépét, amit Felipe Massa és Valtteri Bottas fog rendszeresen vezetni.

A Mercedes erőforrással felszerelt autó az FW38 kódnevet viseli, amitől nagyon sokat várnak a mérnökök, a versenyzők és a vezetőség is. Ez már a harmadik egymást követő szezon lesz, amikor az autó az ikonikus piros, fehér és kék csíkos köntösben versenyez a Martini Racing égisze alatt.

Az előd, a Williams FW37 összesen 19 versenyen állt rajthoz, miközben 4 alkalommal végzett a dobogón. Massa és Bottas 2-2 alkalommal lett harmadik. A bajnokságot a bajnok Mercedes és a második Ferrari mögött a harmadik helyen fejezték be.

f10

A gárda előzetesen azt gondolta, harcban lehet a címért, de végül visszacsúsztak a harmadik helyre, és ezen most javítani szeretnének, ami korántsem lesz egyszerű, hiszen a Williams mögött továbbra sincs gyári támogatás, valamint a költségvetése is alacsonyabb, mint a legnagyobb csapatoknál.

Az FW38 első alkalommal február 22-én fog pályára gurulni a téli tesztek nyitányán Barcelonában. Az új Williams a hivatalos technikai leírás szerint az első felfüggesztésnél egy kettős keresztlengőkaros megoldást kapott, ahol a push-rod érvényesül. Ugyanez a hátsó felfüggesztésnél már a pull-rod-ról szól, szintén a kettős keresztlengőkaros elhelyezéssel.

Az autóban egy 8-sebességes félautomata szekvenciális váltó dolgozik, ami természetesen a hátrameneti funkciót is tartalmazza. A hátrameneti fokozat elektro-hidraulikusan működik.

Sir Frank Williams csapatalapító továbbra is érintett az ügymenetben, természetesen az FW38 bemutatóján is mondott pár szót.

„A Williams elkezdte stabilizálni pozícióját az élmenők között azzal, hogy az elmúlt két évben a harmadik helyen végzett a bajnokságban”- mondta Sir Frank Williams. „Ez egy remek eredmény, figyelembe véve azt, milyen forrásokkal rendelkeznek a többiek körülöttünk. Már az is kihívást jelent önmagában, hogy ott maradjunk, ahol jelenleg állunk, de elszántak vagyunk a további fejlődés iránt, mivel csak a győzelem elég jó – mint mindig.”

williamsf1

„Nagyon stabil csapatunk van, ahogy nekivágunk 2016-nak, Felipe és Valtteri a harmadik szezonjukra készülnek együtt. Remekül dolgoznak együtt, mindketten ideális kombinációját jelentik a sebességnek és kiegyensúlyozottságnak. A technikai stáb is nagyon konzisztens maradt, ami előnyünkre fog szolgálni, és rendelkezésünkre áll pár olyan mérnöki elme, melyek a legjobbak a mezőnyben”- mondta az alapító. „Jön pár nagyon dolgos teszthét, hogy többet tanuljunk a csomagunkról és finomítsunk az autón az első futam előtt. Melbourne-ig várnunk kell majd, hogy rájöjjünk, pontosan hol állunk az erősorrendben, de magabiztos vagyok, a tél folyamán végzett kemény munka jó pozícióba hoz minket.”

Massa a következőkkel kommentálta a leleplezést. „Remek eredmény, hogy egymás után kétszer is a harmadik helyen végeztünk a konstruktőrök között, egyben sok elvárást szül – egy olyan pillanatban vagyunk, ami nagy izgalommal tölt el, és erre építünk az új szezonban. A csapat nagyon keményen dolgozott a gyárban az új autón, és sok időt töltöttem azzal, hogy megértsük, hol kell fejlődnünk. Nagyon is hiszek a Williamsben, és már várom, hogy beüljek az FW38 volánja mögé, hogy lássam, hogyan teljesít. Egyben annak is nagyon örülök, hogy egy újabb évre Valtteri csapattársa lehetek. Nagyon tehetséges versenyző, aki sokat nyújt a csapatnak”- mondta a brazil versenyző.

Bottas:

„Képesnek kell lennünk csapatként arra, hogy futamokat nyerjünk, és mindig is ezen vagyunk. Biztos vagyok benne, a csapat minden egyes pontján javítottunk, így határozottan az áll, hogy jobb eredményeként fogunk harcolni idén. Szeretném mindenkinek megköszönni a kemény munkát a gyárban a tél folyamán, és azt is, hogy elkészült az autó”- zárta sorait.

Fotók: Williams F1 Team

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg megerősítette, hogy csak holnap gurul pályára a 2016-os Mercedesszel!
Következő cikk Williams: 12 százalékkal hangosabb motor, olykor drámai hangzás

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország