Bemutatták a Force India 2015-ös autóját

megosztás
hozzászólás
Bemutatták a Force India 2015-ös autóját
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2015. febr. 25. 12:09

Megjelent az első kép a Force India 2015-ös autójáról, a VJM08-ról, mely a tervek szerint a héten pályára gurul Barcelonában az utolsó teszten.

Mint ismeretes, az indiai istálló az első téli tesztre még csak el sem utazott. A hivatalos tájékoztatás szerint a csapat nem látta értelmét annak, hogy a 2014-es autójával körözgessen Jerezben, miután a Mercedes motorral hajtott VJM08-ra több időt szerettek volna szentelni a szélcsatornában.

A pletykák szerint azonban a csapatnak komolyabb anyagi gondjai támadtak, és emiatt maradtak távol a spanyol helyszíntől.

Az elmúlt héten azonban már ott voltak Barcelonában, de csak a tavalyi autójukkal. Most hivatalosan is lerántották a leplet a 2015-ös gépükről, amivel a tervek szerint csütörtök és vasárnap között fognak körözgetni.

A Force Indiára rengeteg munka vár, hiszen még nem tesztelhettek az új autójukkal, addig a többiek már két teszten is részt vettek. A VJM08-at először Sergio Pérez viheti pályára.

 

10

Következő Forma-1 cikk
Hivatalos: Az új F1-es csapat ott akar lenni Melbourne-ben! Will Stevens lett az egyik versenyzőjük!

Előző cikk

Hivatalos: Az új F1-es csapat ott akar lenni Melbourne-ben! Will Stevens lett az egyik versenyzőjük!

Következő cikk

Alonso balesetét teljes körűen ki kell vizsgálni, mert a többi pilóta is veszélyben lehet

Alonso balesetét teljes körűen ki kell vizsgálni, mert a többi pilóta is veszélyben lehet

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING