BRÉKING: A Red Bull óvást nyújtott be a Mercedes autója ellen (frissítve)

megosztás
hozzászólás
BRÉKING: A Red Bull óvást nyújtott be a Mercedes autója ellen (frissítve)
Szerző:
2020. júl. 3. 16:28

Ahogy arra számítani lehetett, a Red Bull óvást nyújtott be a Mercedes-pilóta Lewis Hamilton és Valtteri Bottas autója ellen, azt még nem tudni, hogyan dönt az ügyben az FIA.

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner már korábban is erősen utalt arra, hogy az osztrák istálló óvást fog benyújtani a Mercedes innovatív megoldása, a DAS ellen, erre pedig nem is kellett sokáig várnunk: pénteken 18 óra után érkezett az óvás, és a meghallgatásra 19:10-kor fog sor kerülni, amelyen a Red Bull és a Mercedes fog részt venni.

Horner azt is hozzátette, minél korábban nyújtják be az óvást, annál fairebben cselekszenek, sokkal jobban teszik, ha már a hétvége elején benyújtják azt, mintha várnának vele az időmérő vagy a verseny utánig.

Még több F1 hír:

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff pedig azt mondta, magabiztosak azt illetően, hogy a megoldásuk szabályos, mivel folyamatosan konzultáltak erről az FIA-val.

A Red Bull szerint a Mercedes a technikai szabályzat 3.8-as és a 10.2.3-as cikkelyét sérthette meg. A 10.2.3-as cikkely szerint „nem lehet változtatni az autó felfüggesztésének rendszerén, miközben az autó mozgásban van.”

A 3.8-as cikkely tartalma szerint pedig az autó minden, aerodinamikai teljesítményét befolyásoló részének összhangban kell állnia a kasztnira vonatkozó szabályokkal is.

Az óvás eredményét majd a későbbiekben tudjuk meg, az viszont már több hónapja hivatalos, hogy 2021-től be van tiltva a DAS-rendszer használata.


Sokat nem kellett várnunk arra, hogy egy remek onboard videót kapjunk Bahrein potenciális új vonalvezetéséről, amin az F1-es mezőny versenyezhet az év végén.

Perez: Sikerült felzárkóznunk az élcsapatokra

Előző cikk

Perez: Sikerült felzárkóznunk az élcsapatokra

Következő cikk

Befoghatatlanná válhat a Racing Point a középmezőnyben, gondot okozhatnak a kerékvetők

Befoghatatlanná válhat a Racing Point a középmezőnyben, gondot okozhatnak a kerékvetők
Hozzászólások betöltése