Motorsport.com hírek

BRÉKING: A Haas bemutatta a 2018-as F1-es autóját

Mindenfajta előzetes tájékoztatás nélkül a Haas F1 Team lerántotta a leplet a 2018-as F1-es gépéről, amin már ott figyel a Halo, az új biztonságtechnikai rendszer.

Haas F1 Team 2018 livery

Fotót készítette: Haas F1 Team

Eddig a pontig úgy tűnt, hogy a Williams autója lesz az első a 2018-as gépek közül, mely bemutatkozik a nagyközönség előtt. Sir Frank Williams csapatának bemutatója csütörtökön lesz Londonban.

A Haas volt az egyedüli, melyről semmilyen információt nem lehetett hallani, de nem sokan számítottak arra, hogy az amerikai gárda ilyen korán bemutatja az új konstrukcióját, ami a VF-18 nevet kapta. Az autóban a legújabb Ferrari motor fog dolgozni. 

A Gene Haas által tulajdonolt és vezetett istálló a 2016-os szezonban mutatkozott be a Forma-1-ben, amit félig a Ferrari testvér istállójának tartanak a technikai támogatás miatt. Ezek után nem okozott túl nagy meglepetést az, hogy az újonc az olasz márka segítségével gyakorlatilag azonnal a középmezőnyben találta magát.

A gárda az első szezonjában 29 pontig jutott, míg tavaly 47 egységet gyűjtöttek. Ez eddig két 8. helyet jelent a csapat neve mellett a konstruktőrök bajnoki végelszámolásában. Érdekesség, hogy a 2016-os szezon során csak Romain Grosjean szerzett pontokat az istállónak. 2017 óta a nagyon gyengén teljesítő Esteban Gutierrez helyén Kevin Magnussen versenyez, aki a Renault-t hagyta ott a Haas kedvéért. 

 

„Az evolúció legnagyobb részét a Halo alkalmazása jelenti”- mondta Günther Steiner csapatfőnök. „Szükség volt némi tanulmányozásra az aerodinamikai szakemberek részéről, míg kemény munkára volt szükség a mérnököktől, hogy módosítsák a vázat azért, hogy a Halo túlélje a terheléses teszteket. Az autó minimumsúlya nagyobb lett a Halo miatt, magasabbra került a súlypont is – egyszerűen a Halo pozíciója miatt. Ugyanakkor mindenki egy csónakban evez”- utalt a mindenki által megoldandó feladatra.

„A szabályok meglehetősen stabilak maradtak 2017 és 2018 között, tehát a VF-18 evolúciója a tavalyi autónak. Kevésbé beszélhetünk újbóli feltalálásról; sokkal inkább finomítás történt. Láthatnak olyan elemeket az idei autón, amik fent voltak a tavalyin is. A 2017-es kocsi valójában elég jó volt, de nem mindig hoztuk ki belőle a legjobbat – ezen akarunk változtatni 2018-ban, ez a cél”- mondta az osztrák. „Olyan könnyűre vettük a kocsit, amennyire csak lehet, hogy több legyen a ballaszt. Jobb munkát tudtunk végezni úgy, hogy oda helyezzük a súlyt, ahol mi azt akarjuk.”

Az autóról egyelőre csak számítógépes képeket láthatunk, így ez a bemutató nem tekinthető teljes mértékben valósnak, még akkor sem, ha a csapatok igazán először a téli teszteken leplezik le a különböző technikai megoldásaikat.

Haas F1 Team 2018 livery
Haas F1 Team 2018 livery
Haas F1 Team 2018 livery
Haas F1 Team 2018 livery
Haas F1 Team 2018 livery
5

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón a nagy nap: egymásra talált a Toro Rosso és a Honda-motor!
Következő cikk Öt dolog, amire érdemes figyelni az F1-es autóbemutatók során

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország