BRÉKING: A Ferrari hivatalosan is megerősítette Vettel érkezését! Raikkönen marad, Alonso távozik

BRÉKING: A Ferrari hivatalosan is megerősítette Vettel érkezését! Raikkönen marad, Alonso távozik

Eljött a pillanat, amikor a Scuderia Ferrari hivatalosan is bejelentette Sebastian Vettel szerződtetését Maranellóban, aki 2015-től a legendás olasz istálló színeiben fog versenyezni a Forma-1-ben. A német három évre írt alá.

Vettel 2007-ben a BMW Sauber F1 Team színeiben mutatkozhatott be a Forma-1-ben. A német tehetség rögtön pontszerzéssel hívta fel magára a figyelmet az Amerikai Nagydíjon és már akkor sejteni lehetett, hogy szép jövő várhat rá, ha megfelelő technikát kap a bizonyításra.

A Red Bull szerződést kínált számára, amit természetesen Seb habozás nélkül elfogadott, így a Magyar Nagydíjtól kezdődően már a Toro Rossónak versenyzett. Az első igazi áttörést még abban az esztendőben elérte, amikor Kínában a negyedik helyen ért célba.

A 2008-as év nem kezdődött jól számára, hiszen Ausztráliában, Malajziában, Bahreinben, és Spanyolországban is kiesett, míg Törökországban csak 17. lett. Ezt követően lényegesen jobb eredményeket szerzett, és Olaszországban az esős monzai versenyen megszerezte élete első győzelmét a kategóriában.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A 2009-es évet már a Red Bull Racingnél kezdte meg Mark Webber csapattársaként. A Red Bull RB5 volánja mögött összesen négy győzelmet szerzett és a második helyen fejezte be az évet. 2010-re a Red Bull nagyrészt Adrian Newey technikai gurunak köszönhetően rendkívül erős lett, és ezt követően egy hihetetlen sorozat következett a csapat és Vettel számára, akik közösen 2010 és 2013 között mindent megnyertek.

A megállíthatatlannak tűnő Vettelről mindeközben folyamatosan azt pletykálták, hogy hamarosan a Ferrarihoz fog szerződni. Minden idők legfiatalabb négyszeres világbajnok versenyzője többször is elismerte, hogy egy nap szeretné kipróbálni magát a Ferrarinál, de rendre tagadta, hogy az olaszokkal tárgyalna.

2014-re a Red Bull a Renault rossz V6-os csomagjának köszönhetően meggyengült, miközben az új csapattárs, Daniel Ricciardo szenzációs teljesítményt nyújtott , ami ugyancsak hatással lehetett a címvédőre, aki Japánban bejelentette, hogy az érvényes kontraktusa ellenére az idény végeztével biztosan távozik Milton Keynesből.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke nem sokkal később elárulta, hogy a pártfogoltjuk a Ferrarinál folytatja tovább a pályafutását, de a Fernando Alonso körül kialakult helyzet miatt az olaszok ezt csak most erősítették meg.

„A Scuderia Ferrari úgy döntött, hogy bizalmat ad a Forma-1 történetének legfiatalabb négyszeres világbajnokának. A Forma-1 szempontjából Sebastian Vettel egyedülálló kombinációt jelent a fiatalság és a tapasztaltság területén. A csapatszellem ugyancsak felbecsülhetetlen lesz, amikor is megkezdi a munkát Kimivel. A közös célunk az, hogy a lehető leghamarabb újra a csúcson legyünk. Sebastian hozzánk hasonlóan éhes a sikerre, valamint lelkes, erős munkaerkölcsű és kitartó. Ezek kulcsfontosságú elemei a Scuderia azon tagjainak, akik történelmet írtak a Ferrarival.” – mondta Marco Mattiacci csapatfőnök.

Sebastian Vettel:

„A következő lépés az F1-es karrieremben az, hogy a Scuderia Ferrarihoz szerződöm, amivel számomra egy álom válik valóra. Gyerekként mindig is Michael Schumacher volt a legnagyobb példaképem a piros autóban. Hihetetlen megtiszteltetés számomra, hogy végre megkaphatom az esélyt arra, hogy a Ferrarinak vezessek. Már kaptam egy kis ízelítőt abból, hogy mit jelent a Ferrari szelleme, amikor Monzában 2008-ban megnyertem az első versenyemet, egy olyan motorral, ami az ágaskodó lónál épült Maranellóban.”

„A Scuderia nagy hagyománnyal rendelkezik a sportágban, és nagyon motivált vagyok azt illetően, hogy a csúcsra segítsem a Ferrarit. Szívemet, lelkemet beleadom majd, hogy ez megtörténjen.”

„Ez egy olyan döntés volt, ami lépésről lépésre született meg, és nem egyik napról a másikra. Ez egy inkább egy folyamat volt, ami lezajlott bennem, és amivel egy új fejezetet nyitottam a karrieremben. Ez azonban nem volt könnyű, mivel a Red Bull mindig is sokat fog jelenteni számomra. Nehéz elhagyni egy csapatot, mellyel éveken át versenyezel, és amivel bajnoki címeket szereztél. Végül a Ferrari legendája meggyőzött és boldog vagyok, hogy elvállalhatom ezt a kihívást. Remélem, hogy igazam lesz, és jól döntöttem. Mint mondtam, a célom az, hogy újra a csúcson legyen a Ferrari és én is visszaszerezem a trófeát.”

„Ez egyúttal egy óriási kihívás is lesz, mivel a Mercedes nagyon erős és sok versenytárs van odakint, többek között a Red Bull is. Ennek ellenére bizakodó vagyok, mert vannak biztató jelek. Nagyon várom már azt, hogy a Ferrari színeiben is bizonyítsak, mert tudom, hogy a Ferrari rajongóinál nincsenek lelkesebbek és odaadóbbak, akik mindig győzelmet várnak. Hatalmas kihívás ez, de állok elébe. Nagyon várom már az új kihívásokat és azt, hogy a Ferrarinál dolgozzak, ami átalakulóban van.”

„Nyilvánvaló, hogy egy kis időre lesz szükségünk ahhoz, hogy összeszokjunk és a következő évben nagyon sokat kell majd tanulnom. A Ferrarinál azonban mindig nyerni kell, és ez normális, ha egy ilyen márkáról beszélünk. Örömmel fogadom el ezt a kihívást, amivel jobb versenyzővé válhatok.” - tette hozzá a Bild hasábjain Vettel.

„Kimivel szintén jó lesz együtt dolgozni, akivel barátok vagyunk. Azt hiszem, jól együtt tudunk majd dolgozni. Ő egy nagyon jó versenyző, remek ember és érdekes figura, akit jól ismerek. Ez segít majd a közös munkában.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso , Kimi Raikkonen , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING