Brazíliában is megismétlődhetnek az austini F1-es kizárások
Többen is úgy élik a Forma-1-es mezőnyből, hogy a brazil sprinthétvégén a vasárnapi verseny után megismétlődhetnek az austini vizsgálatok és kizárások, mivel ismét egy szabadedzése volt a csapatoknak arra, hogy véglegesítsék a beállításaikat.
A Sao Paulo-i Nagydíjon rendeznek idén hatodjára és utoljára szombati sprintversenyt. Az alternatív formátum, amely arra kényszeríti a csapatokat, hogy egyetlen szabadedzés után véglegesítsék a beállításaikat a parc fermé miatt, idén már komolyan elbánt a csapatokkal.
A legutóbbi sprinthétvégén, az Egyesült Államokban az austini pálya huplis felülete miatt a verseny utáni kopóblokk ellenőrzésen fennakadt Lewis Hamilton és Charles Leclerc autója is, így mindkét pilótát kizárták.
A COTA után az F1 immár harmadjára viszi a sprintformátumot Brazíliába, egy újabb olyan pályára, amely híres a göröngyös felületéről és magas rázóköveiről, a pilóták pedig attól tartanak, hogy megismétlődhetnek az austini jelenetek.
Fernando Alonso szerint a csapatok az Austinban történtek után hajlamosabbak lesznek konzervatív beállítások használatára, amivel több tizedet is az asztalon hagyhatnak.
„A sprinteken idén szerintem mindenkinek nehézséget okozott az autók optimalizálása, valószínűleg ismét kompromisszumokat kell majd kötnie a csapatoknak. Austinban rengeteg olyan autó volt még, amelyeket nem ellenőriztek, de illegálisak voltak. Szerintem mindenki konzervatívabb beállításokat fog választani.”
George Russell hangsúlyozta, hogy az elmúlt két hétben maximum a csapatok hozzáállása változhatott meg, miután a szabályok változatkanok.
„A szabadedzés után a vizsgálataink semmilyen kopást nem mutattak, azt hittük, hogy minden rendben lesz. Ezután azonban kicsit megváltozott a szél, először tankoltunk 100kg üzemanyagot az autóba, és egy göröngyös pályán egyből találkoztunk egy nem várt problémával. Őszintén, valószínűleg ezen a pályán is megismétlődhetnek a kizárások.”
Alonso kitűzte a célját a 2023-as F1-es szezon hátralévő részére.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.