Brazília után nagyobb biztonság várható a következő nagydíjakon

A Brazil Nagydíj hétvégéjén látott rablótámadásoknak következményük lesz. Erről Zak Brown, a McLaren elnöke és Mario Isola, a Pirelli motorsport igazgatója is meg van győződve.

Miután a Brazil Nagydíj vasárnap estéjén a Pirellit is támadás érte, a McLaren és a gumigyártó arra a döntésre jutott, hogy törlik az interlagosi pályára tervezett gumitesztet - hiszen a dolgozók biztonsága a legfontosabb. 

Mindezek ellenére a száguldó cirkusz jövőre is ellátogat Brazíliába - legalábbis a 2018-as naptár szerint. A McLaren elnöke, Zak Brown meg van győződve róla, hogy a történteket követően szigorítani kell a biztonsági intézkedéseket. 

"A helyzet idén tarthatatlanná vált. Már megéltünk hasonló eseteket Brazíliában, de idén felhalmozódtak az incidensek és a rablási kísérletek." - magyarázta a wokingiak első embere a pénteki sajtótájékoztatón. 

"Azonban mindenki arról beszél, a helyzetet hogy lehetne jobbá tenni. Ezért sem gondolom, hogy ebből a szempontból semmit se tennénk. Épp ellenkezőleg, meg vagyok győződve róla, hogy jövő évben még több biztonsági előírást vetünk be." - hangoztatta Brown. 

A Pirelli motorsport igazgatója, Mario Isola is egyetért vele. "Az idei évben elhatalmasodtak ezek az incidensek. Akkor még nem voltam a Forma-1 része, amikor 2010-ben Jenson Buttont támadás érte, de azt tudom, hogy korábban is voltak már hasonló esetek. Ez bármelyik másik országban is megtörténhet, nem csak Brazíliában, hanem mindenhol. Vagyis mindenhol biztosítanunk kell, hogy a lehető legjobban törekszünk a dolgozóink biztonságára."

"A verseny utáni hétfőn átbeszéltük a vasárnap este történteket, és a McLaren, illetve az FIA döntéshozóival arra jutottunk, hogy a tesztet inkább lemondjuk, hogy ne vállaljunk kockázatot a dolgozóink biztonságát illetően."

"Biztos vagyok benne, hogy jövőre más lesz, hiszen le kell vonnunk a tanulságokat a történtekből. Jövőre felkészültnek kell lennünk, és meg vagyok győződve róla, hogy a szervezők is szigorúbb intézkedéseket vetnek be ezen a területen. Az interlagosi problémákat követően az FIA amúgy is megígérte, hogy a biztonsági intézkedéseket minden nagydíjon felülvizsgálják."

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Abu Dhabi Nagydíj
Pálya Yas Marina Circuit
Cikk típusa Motorsport.com hírek