Russell nyerte a brazil sprintet, Verstappenék eltaktikázták magukat
A Sao Pauló-i Nagydíj keretében rendezték meg a szezon utolsó sprintversenyét, melyre nagy meglepetésre Kevin Magnussen szerezte meg a pole pozíciót a Haasszal, miközben több nagyágyúnak sem jött ki igazán a lépés, mindez pedig garantálta számunkra az izgalmakat.

A Haas dán versenyzője történelmi tettet hajtott végre azzal, hogy pénteken a nagyon trükkös körülmények között rendezett időmérőn végül egy határozott körrel el tudta csípni az első rajthelyet Max Verstappen előtt.
A kétszeres bajnok ugyan ott volt az első sorban, de legfőbb riválisai közül csak George Russell volt a közvetlen közelében, mivel a többieknek nem jött ki a lépés a Q3-ban. Lewis Hamilton a nyolcadik, Sergio Perez a kilencedik, míg Charles Leclerc csak a tizedik helyről indult, mindez pedig jó futamot vetített előre.
A táv a sprint révén nagyjából 100 km volt, ami a brazil pályán 24 körnek felelt meg. A rajtnál kérdéses volt, ki milyen keverékkel vág neki ennek a versenynek, miután a második szabadedzésen eltérő abroncsokat próbálgattak a pilóták.
Előzetesen viszont arra lehetett számítani, hogy a legtöbben a lágy Pirellikre szavaznak majd, mivel azok egészen jól bírták a hosszabb etapokat is. Ennek ellenére a mezőnyből ketten mégis a közepesekre szavaztak, az egyikőjük pedig éppen Verstappen volt, a másik pedig Nicholas Latifi.
A piros lámpák kialvását Magnussen remekül kapta el, így meg tudta tartani a vezetést. Ahogy arra pedig számítani lehetett, Verstappen kevésbé rajtolt jól a közepeseken, így Russell komolyan támadni tudta őt az első körben.
Nem kellett azonban sok ahhoz, hogy a világbajnok megrázza magát, hiszen már a harmadik kör legelején az élre tudott állni, miközben Carlos Sainz feljött negyediknek, és Hamilton is pozíciókat fogott.
A két Alpine eközben egymással viaskodott, aminek az lett a vége, hogy kétszer is összeértek, Fernando Alonsónak pedig letört az első szárnya, ami miatt ki kellett állnia a bokszba, és ezzel visszaesett a sor végére.
Az élen időközben Magnussent szépen lassan elkezdték levadászni a gyorsabb ellenfelek, de a dán igyekezett okosan versenyezni, és arra koncentrálni, hogy ő legyen a középmezőny legjobbja.
A hetedik körben Verstappen, Russell, Sainz volt a sorrend, majd jött Hamilton és Magnussen. Hátulról pedig elkezdett lassacskán zárkózni Perez és Leclerc is. A mezőny hátsóbb részében a két Aston Martin esett egymásnak, Sebastian Vettel próbálta volna előzni Lance Strollt, de a kanadai először elég csúnyán leszorította őt a pályáról.
Fél körrel később azonban már meglett a németnek az előzés, így feljött a 11. pozícióba. Az utolsó pontszerző helyet ekkor Esteban Ocon birtokolta. Az élen eközben Russell szorosan üldözte Verstappent, és úgy tűnt a gumikeverék terén meglévő eltérés a mercedeses pilótának kedvezett.
Ők ketten csatázni is kezdtek a futam felénél a győzelemért, Russell keményen próbálkozott, de a holland visszaverte az első támadást, majd a másodikat is, de a verseny még nem volt lefutott, hiszen ott loholt mögöttük Sainz és Hamilton is, akik csak a lehetőségre vártak.
A 15. körben Russellnek aztán egy szép előkészítés után sikerült megelőznie Verstappent a vezetésért, kicsivel hátrébb pedig Hamilton támadta nagyon keményen Sainzot, ami jól jelezte, hogy a két Mercedes volt a leggyorsabb a pályán ezen a ponton.
Stroll eközben megkapta a tíz másodperces időbüntetését, amiért veszélyes manővert hajtott végre Vettel ellen, így a kanadai, aki amúgy is a 12. helyen haladt, még hátrébb esett a verseny végén.
A 19. körben tovább folytatódott a csata az élen, mivel Verstappen autóján továbbra sem működtek a közepes Pirellik, így Sainz is megelőzte őt, de a két autó összeért, így Verstappen autójának megsérült az első szárnya, később pedig a padlólemeze is velszívott valamilyen törmeléket, ami miatt csak idő kérdése volt, hogy Hamilton is levadássza őt.
Ez pedig azt jelentette, hogy a holland visszaesett a negyedik helyre, miközben Perez volt az ötödik és Leclerc a hatodik. A pole-ból kezdő Magnussent végül Lando Norris is megelőzte, így a haasos visszaesett az utolsó pontszerző helyre.
Mögöttük Vettel zárkózott nagyot, ahogyan Mick Schumacher sem ment rosszul. Esemény tehát bőven volt ezen a futamon, Russellt azonban már nem lehetett megállítani, és ezzel idén először nyert futamot a Mercedes, még ha nem is vasárnapi viadalról volt szó. A második pozíciót meg tudta tartani Sainz, a harmadik pedig Hamilton lett a másik ezüstös autóval.
A negyedik és ötödik helyre a két Red Bull jött be, a hatodik Leclerc, a hetedik Norris, míg a nyolcadik, egyben utolsó pontszerző helyet Magnussen gyűjtötte be.
Egyértelműen ez volt a szezon legjobb sprintje, remek csatákat láthattunk az élmezőnyben és hátrébb is, a vasárnapi futam szempontjából pedig jó lehet, hogy a Red Bullok kicsivel hátrébb lesznek, Sainz büntetése révén pedig Mercedes első sor lesz majd.
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.