BRÉKING

Brawn Schumacher visszavonulásáról: A század legjobb versenyzője köszön most el

Michael Schumacher után Ross Brawn csapatfőnök és Norbert Haug, a Mercedes-Benz Motorsport alelnöke is megszólalt a német legenda visszavonulása kapcsán.A legendás szakember a század legjobb versenyzőjének nevezte a hétszeres világbajnokot.

Fotó: Mercedes AMG
Michael Schumacher ma japán idő szerint délután egy hivatalos sajtótájékoztató keretében hivatalosan is bejelentette a visszavonulását. A német rekorder 2006 után ismét búcsút int a Forma-1-nek, de most úgy tűnik, hogy ez végleges lesz a 43 esztendős pilóta részéről.

Ross Brawn, aki a Ferrarinál hatalmas sikereket ért el a német oldalán, őszintén beszélt a Mercedes hivatalos rendezvényén, miközben Norbert Haug, a Mercedes-Benz Motorsport alelnöke is helyet foglalt az asztalnál.

„Nos, azt hiszem, hogy a század legnagyobb versenyzőjéről beszélünk most.”
– kezdte kissé meghatódva Brawn, akinek csábítására szerződött Schumacher a Mercedeshez még 2009 év végén.

„Nagy kiváltságot jelent számomra az, hogy mellette dolgozhattam a kezdetektől fogva. Természetesen volt pár fantasztikus időnk együtt, de nehéz pillanatokat is megéltünk. A legtöbb alkalommal azonban nagyon sikeresek voltunk, és ez a legszebb az egészben.”


„Teljes mértékben elégedett vagyok azzal, amit Michael magával hozott a csapathoz, és minden kétséget kizáróan jelentős mértékben járult hozzá a csapat fejlődéséhez. Tény, nem értük el azt, amit közösen szerettünk volna, és ez bosszantó, de azt hiszem, hogy amit a jövőben elérünk majd, az Michael sikere is lesz.”

Haug, Schumacher  jobbján: „Őszintén szeretném megköszönni mindazt, amit Michael tett értünk a csapatnál. Már nagyon hosszú ideje ismerjük egymást, miután részese volt a junior programunknak. Ahogy azt az előttem szóló is elmondta, ő minden idők legsikeresebb versenyzője. Csodálatos dolgokat ért el a sportunknak, és sok rekord talán örökre az ő nevéhez fog fűződni. Hihetetlen mindaz, amit elért. Nagy boldogsággal töltött el az, amikor úgy döntött, csatlakozik hozzánk.”

„Ez egy érdekes kihívás volt számunkra, és úgy vélem, egyikünk sem bánta meg ezt a közös projektet, mely nyilvánvalóan nem úgy teljesedett ki, mint azt előzetesen vártuk. Az alapterv az volt, hogy kiépítsünk valamit, és ez sikerült. Az alap remek, és ehhez Michael hathatósan hozzájárult. Valóban hatalmas köszönettel tartozunk neki ezért, miközben mindvégig motivált maradt.”

„Soha egy pillanatra nem éreztem azt rajta, hogy panaszkodna. Mindvégig konstruktív tudott lenni. Nagy csodálója vagyok, és a Mercedes az ő barátja is. Családtagként gondolunk rá, noha pályafutása nagy részét a Ferrarinál töltötte el és ott szerzett újabb címeket magának. Az igazság az, hogy sokkal eredményesebb is lehetett volna, miután több szerencsétlen futama is volt a szezonban, de ez semmit nem von le az ő fényéből.” 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: Csoda lenne, ha megnyernénk a bajnokságot a Ferrarival
Következő cikk Vettel: Nem akarok úgy bajnokságot nyerni, hogy a többiek kiesnek előlem

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország