BRÉKING

Brawn: A dupla DRS végül hibának bizonyult

A Mercedes AMG csapatfőnöke elismerte, hogy a kezdetben ígéretes koncepciónak tartott DDRS zsákutcába vitte a csapatot, és korlátozta őket a fejlesztésekben.  Ross Brawn a Red Bull Racingről beszélve leszögezte: egyszer minden csapat uralkodása véget ér. 

Fotó: Mercedes AMG
A szezon felénél már látni lehetett, hogy az F1 W03 fejlesztésével nincs minden rendben: a Mercedes a túlzott gumikopással magyarázta, hogy nem a teljesítmény növelésére helyezik a hangsúlyt. A gumikopásban nagy szerepe volt a DDRS-nek, mely túlzottan terhelte a hátsó abroncsokat.
 
A Mercedes végül a Lotus megoldásával kombinálta a saját rendszerét, így megszületett a tripla DRS, de nem valószínű, hogy ez valaha éles bevetésre fog kerülni. Brawn az Autosprint-nek adott interjúban beszélt arról, hogy megbánta a DDRS kifejlesztését és bevezetését:
 
„Igen. Az egyik konklúziónk az volt, hogy a DDRS egy értékes dolog volt, de visszatartott más területeken”- kezdte a brit szakember. „Manapság nagyon sok… Hogy is mondjam, ’okos’ technológia van az első szárnyak környékén. De nekünk megvolt a magunk rendszere, és ezen koncepció köré fejlesztettük ki a szárnyakat. Amikor világossá vált az, hogy milyen potenciált kínálnak más filozófiák, mit csináltak mások, akkor talán vissza kellett volna lépnünk”- ismerte be a Mercedes csapatfőnöke.
 
„A jövő évi autó nem fog rendelkezni a DDRS-sel, mivel a szabályok tiltják, így alternatív megoldásokat értékelünk”- tette hozzá.
 
És mit ért Brawn az „okos technológiák” alatt? „Általánosságban a szárny számos funkcióját értem aerodinamikai fronton. A mi rendszerünk korlátoz abban, hogy milyen formájú és profillal rendelkező szárnyakat tudunk használni. Majd, ahogy Ön is mondta, vannak bizonyos ’strukturális szempontok’ is, melyeket idén vissza kellett venni”- utalt a rugalmas szárnyakra. „Ez meg fog szűnni, vagy legalábbis jövőre meg kell szűnnie. Az új teszteknek ki kell küszöbölnie azt a mértékű szabadságot, melyet valaki élvezett ebben az évben.”
 
A Mercedes csapatfőnöke azt is kifejtette: a Red Bull dominanciája sem tarthat örökké – ezt már a ferraris időkben megtanulta.
 
„Nem használnám azt a szót, hogy aggódás. Elég szerencsés voltam ahhoz, hogy részt vehessek technikai fölényben; emlékszem a Ferrarival töltött időkre, aminek akkor lett vége gyakorlatban, amikor jött a gumiháború. El fog jönni az idő, amikor felborul az egyensúly, és valószínűleg a Red Bull kombinációja nem lesz a legjobb.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa: Jó lehetőségem lehet a győzelemre Brazíliában
Következő cikk Webber: Lehet, hogy Alonso és Vettel nem is látja majd egymást a döntőben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország