Brawn szerint Schumacher azért nyerte sorra a vb-címeket, mert csapatjátékos volt

Ross Brawn két csapatban is csúcsra jutott Michael Schumacherrel, aki szerinte annak is köszönhette a sikereit, hogy megértette, a vb-címekhez a csapattal együtt juthat el.

Michael Schumacher és Ross Brawn

Michael Schumacher és Ross Brawn

Ferrari Media Center

A német RTL is megemlékezett Michael Schumacher 25 évvel ezelőtt november 13-án megszerzett első világbajnoki címéről. A német legenda a Benettonnal ért először a csúcsra, majd másodszor is, később pedig a Ferrarinál lett a Forma-1 korszakalkotó figurája. Ross Brawn mindkét istállóban Schumacher partnere volt, a technikai zseni jelenleg a Forma-1 igazgatójaként emlékezett vissza az első közös bajnoki címre.

Brawn nem tagadja azonban, hogy az 1994-es Ausztrál Nagydíjon történtek kis kellemetlen utóízt hagytak maguk után. Schumacher a verseny előtt egy ponttal vezetett Damon Hill előtt, akinek megvolt az esélye előzni, ám Schumacher mindkettejük versenyének véget vetett. "Természetesen nem volt a legjobb így megnyerni a vb-t, de megérdemeltük. Nem voltunk gyári csapat, mégis legyőztük a Ferrarit, és a többi nagy csapatot. Nagy nyomás alatt voltunk, mert az emberek nem értették, hogy lehetünk olyan gyorsak. Michael rengeteget tanult abban az évben, és fejlődött is. Az első vb-címe volt, ahogy nekem is, mint technikai igazgató. Az egy nagyon érzelmes futam volt" - meséli a 25 évvel ezelőtt történtekről Brawn.

Még több F1 hír:

Az egykori csapattársak mindegyike kiemeli Michael Schumacher kapcsán, hogy nagy csapatjátékos volt, és ezzel egyetért Brawn is. "Ez egy természetes képessége volt. Imádott csapatban dolgozni. Ismerte az összes szerelőt, a feleségeiket, gyerekeiket. Tudta, hogy nem nyerheti meg a vb-t egyedül, csak csapatban. Természetesen a pályán kellett bizonyítania, de nagy szerepe volt abban, hogy a csapat kialakuljon abban a három évben, amíg megnyerte első címét" - mondta a Benetton egykori szakembere.

Brawn azt is elmondta, hogyan követte a németet a Ferrarihoz. "Michaelnek új kihívásra volt szüksége, és neki ez a Ferrari volt. Nem is kellett elmagyaráznia, hogy miért távozik. Abban az időben szóba sem került, hogy menjek vele. A Ferrarinak kialakult struktúrája volt, nem volt benne hely a számomra. De aztán Michael felismerte, hogy már nem csak munkakapcsolat volt közöttünk. Bíztunk egymásban, és építhettünk a másikra. Ez nekem is hiányzott, így amikor ott nem alakultak jól a dolgok, én is megkaptam a lehetőséget a váltásra" - mesélte az RTL-nek Brawn.

 

És aztán a Mercedesnél is egy csapatot alkottak. "Akkor már Michaellel beszéltünk a Forma-1-ről egy sör mellett, és amikor Jenson Button bejelentette, hogy távozik, az első dolgunk Norbert Hauggal az volt, hogy meglátogattuk Michaelt. Nem volt nehéz meggyőzni őt, hiányzott neki a Forma-1" - mondta az első visszavonulása után visszatérő Schumacherről Brawn, aki nagyon sajnálja, hogy a Mercedes abban az időben még nem tudott gyors autót biztosítani a németnek.

"Nem volt kétségünk a versenyképessége felett. Nagyon zavart, hogy nem tudunk olyan autót adni neki, amilyet megérdemelne. Soha nem volt esélye megmutatni, mire is volt még képes. Mindennek ellenére Michael része volt a fejlődésnek, amelynek végén a Mercedes világbajnok lett.


hu.motorsport.com exkluzív videója a 2021-es F1-es szabályokról, benne 10 olyan ponttal, ami nagyon fontos lesz az új királykategóriában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lewis Hamilton PRANK-je 6 F1-es rajongóval: videó
Következő cikk Alonso nem sokra fog menni F1-es tapasztalatával a Dakaron saját bevallása szerint

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország