Brawn meglepődne, ha Leclerc túlteljesítené Vettelt a Ferrarinál

Ross Brawn elmondta a véleményét a Ferrarival kapcsolatban. A brit szakember leginkább Sebastian Vettelben látja azt, hogy bajnok legyen az olaszokkal az idei szezonban.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Ferrari

Nagyon érdekes lesz látni, hogy mit kezd egymással Vettel és Leclerc a Ferrarinál. Räikkönen távozásával nagyon sok lett a kérdőjel, mert még az is benne lehet a pakliban, hogy a fiatal monacói átlépi a tapasztalt németet.

Még több F1 hír:

„Sebastian már megmutatta, hogy képes megnyerni a világbajnokságot.” – kezdte Brawn, aki hosszú éveken át szolgálta a Ferrarit, mint az egyik legfontosabb láncszem Jean Todt és Michael Schumacher mellett.

A tavalyi év részben azon is múlhatott, hogy hatalmi harcok kezdődtek a csapaton belül.

„A Ferrarinál tavaly volt egy kis zűrzavar, amikor Sergio Marchionne elhunyt, majd egyértelműen volt némi súrlódás Maurizio Arrivabene és Mattia Binotto között. Ez nem volt túl sima kettejük között. Szóval az előző évben a környezet nem volt a legnyugodtabb.”

Hamilton és a Mercedes legyőzőséhez sokkal több kell annál, mint amit tavaly mutatott a Ferrari.

„Habár a Ferrari egy jó autóval rendelkezett, és időnként erősek is voltak, ha le akarod győzni Lewis Hamiltont és a Mercedest, akkor mindenben a legmagasabb szinten kell lenned. De van egy olyan érzésem, hogy ez az év erősebb lesz számukra.”

Leclerc egy nagyon más dinamikát adhat a Ferrarinak, ha kellőképpen erős lesz, mely nem feltétlen jó hír Vettel számára.

„Érdekes elem lesz Charles Leclerc személye, az, hogy milyen szerepet játszik majd, és hogyan kezeli a csapat ezt a helyzetet, mert a hozzáadott elem része lesz az alakulat dinamikájának. Egyelőre túl korai megmondani azt, hogy ez hogyan fog működni, de…”

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Fotó készítője: Stefano Arcari

Brawn azonban nagyon hisz Vettel képességeiben.

„Sebastian több mint képes arra, hogy megnyerje a bajnokságot. Ha meglesz a nyugalom a csapatnál, amit gyanítok, hogy így lesz, plusz az autó is jónak tűnik… Szerintem minden esélye meglesz erre az évre.”

A manchesteri igencsak meglepődne, ha Leclerc felülmúlná Vettelt.

„Hogy őszinte legyek, meglepne, mert Sebastian nagyon jó. Ha ez majd zavart okoz számára, akkor szerintem a csapatnak mindezt kezelnie kell. És nem feltétlenül arról van szó, hogy Leclerc legyőzi őt, hanem maga az a tény, hogy zavart okozhat. Csapattársként mindig az az első, hogy legyőzd a melletted lévőt. Sok példa van arra a Forma-1 történelméből, amikor a csapattársak közötti csata az egyik pilótának a bajnoki címébe került. Egy különleges szezon állhat előttünk, mert minden elemünk megvan hozzá, kezdve Leclerccel, Vettellel és a Ferrari eltérő menedzsmentjével. A Mercedes közben nagyon erős lesz, valamint ott vannak az új szabályok, melyek szerintem közelebb hozták a mezőnyt.”

Leclerc mellett más nagy tehetségek is vannak, és közben a Forma-1-ben egyre inkább azok kapnak helyet, akik valóban megérdemlik azt.

„Nagyon jó volt az első szezonja, és most már egy top-istállónál van. Beszélgettem néhány emberrel, akiket ismerek a Ferrarinál, és rendkívül lenyűgözte őket a hozzáállása. Egészen különlegesnek tartom őt. Az egyik olyan dolog, aminek örülök, az az, hogy néhány versenyző az F2-es sorozaton keresztül jut be az F1-be. Mióta érintettek vagyunk ebben, keményen dolgoztunk az FIA-val, hogy bárki, aki a Forma-1-ben szerepel, az joggal legyen ott. A futballban például nem tudnál helyet venni magadnak a Manchester United első csapatában, és nekünk sem kellene olyan helyzetbe kerülnünk, amikor egy versenyző ülést vásárolhat magának az F1-ben. Itt a világ 20 legjobb versenyzőjének kell lennie. Az F1-hez kapcsolódó versenyzői engedély kiváltása kapcsán is jelentősen megerősödtek a kritériumok, így ehhez meg kell nyerned az F2-t, vagy az F3-at. Lando Norris és George Russell is az F2-ből lépett fel, akik igen izgalmas versenyzőknek néznek ki. Az idő majd megmutatja, hogy a megfelelő csapattal vannak-e, ami az F1-ben jelentős tényező. De azt hiszem, ez egy nagyszerű alkalom a fiatal versenyzők számára. És Gasly is ott van már a Red Bullnál, az első csapatnál, amit elbűvölő lesz látni. Szerintem Leclerc az, akire most egy emberként figyelnek, és valóban nagyon különlegesnek tűnik.”

 

A Ferrarinál később akár Michael Schumacher fia is bemutatkozhat. Mick már az olaszok akadémiáján tanul, és idén egy aktuális F1-es autóval is tesztelhet. Most azonban az F2-ben kell bizonyítania, ami az első ilyen éve lesz a sorozatban, F3-as bajnokként.

„Mick egy nagyon kedves fiatalember. Kihívást jelent majd számára, hogy ilyen is maradjon a vállaira nehezedő nyomás miatt, de biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog neki. Egy nagyon kiegyensúlyozott család áll mögötte. Michael tapasztalatai által tudják, hogy hogyan kezeljék ezt, ha Mick sikeressé válik. És ez nagyon izgalmas is.”

„Sokszor látom Micket, és nagyon erősen érzem benne Michaelt. Ez egy csodálatos történet lenne, de óriási nyomás nehezedik a fiúra, így remélem, hogy az emberek nem fognak irreális elvárásokat támasztani vele szemben. És valóban egy nagyon határozott fiatalemberről beszélünk, aki tavaly az F3-ban lenyűgöző volt, bemutatván azt, hogy mennyire versenyképes. Majd láthattuk ezt az első F2-es teszten is. Azok az emberek, akik ismerik őt, és több időt töltenek el vele, velem együtt jól tudhatják, hogy az elmúlt 12 hónapban milyen sokat lépett előre a versenyzői karrierjében.”

A Ferrarinál Mattia Binotto irányítása alatt most minden ideálisabbnak, nyugodtabbnak tűnik.

„Majdnem két napot voltam ott Barcelonában, és láttam is az autót. Sikerült bejutnom a garázsba, közvetlen azelőtt, hogy elmentem volna. Szerintem a Ferrari remeknek tűnt ezekben az első napokban, de volt néhány problémájuk a megbízhatósággal. Az autó azonban jónak tűnt. Kis időt töltöttem el a garázsban, ahol szép, nyugodt volt a légkör, és konstruktív munka zajlott. Mattia Binotto hozzám hasonlóan egy mérnökember, szóval másképpen tekintünk a dolgokra. Az új szezonban egy nyugodtabb Ferrarit láthatunk majd.”

A Mercedest senki nem írhatja le, míg a Honda felemelkedőben van.

„A Mercedes a jelek szerint kicsit hátrébb volt, de rendezni fogják a kérdéseket. Ők egy nagyon erős csapatot alkotnak, ahol rendkívül okos emberek dolgoznak, és tudják, hogy mit kell tenniük. A Honda formája pedig bátorítónak nézett ki. Egy nagy lépésről beszélhetünk az ő esetükben a teljesítmény és a megbízhatóság kapcsán is. És ezzel együtt egy egészen nagyszerű középmezőnyünk is van, ami talán a szezon ideje alatt több-kevésbé megnyílhat. Egy nagyon izgalmas szezonra számítok.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Honda újabb jelentős változtatása az F1-es projektje miatt
Következő cikk Verstappen: A Honda mindent betartott, amit megígért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország