Brawn sohasem gondolta azt, hogy túl vannak a nehezén

A Mercedes AMG-n a szokatlanul meleg pálya és a gumicserélgetés betiltása fogott ki vasárnap – ismerte el a csapatfőnök. Ross Brawn megjegyezte: a győzelmek ellenére sem gondolta azt, hogy a gumimelegítés a múlté lett volna.

Az FIA péntek reggel irányelveket adott ki a csapatoknak arra vonatkozóan, hogyan használhatják a továbbiakban az abroncsokat. Ezek között az is szerepelt, hogy tilos cserélgetni a bal és a jobb oldali gumikat. Mint kiderült, ennek komoly következménye volt a Mercedesre, mely előszeretettel nyúlt ehhez a módszerhez.

„A gumi konstrukciója megváltozott, és szerintem jól lehetett mentesíteni a gumikat a stressz alól azzal, hogy cserélgethetted az abroncsokat”- mondta a csapatfőnök az Autosportnak arról az eljárásról, melyet pénteken betiltott az FIA.

„Használtad az időmérőn, majd megfordítottad őket, és a versenyen más körülmények között használtad. Ezekkel a gumikkal már nem teheted meg ezt, és szerintem ismét visszatértünk ahhoz a problémához, hogy túlmelegítettük a köpenyeket, és emiatt szenvedtünk. A verseny első része horribilis volt. A másodikban csökkent az üzemanyag mennyisége, valamivel hűvösebb lett, és ismét a működési tartományban voltunk”- elemezte a W04-gyel történeket.

„Az idők tiszteletreméltóak voltak, ami ismét azt mutatja, mennyire kritikus helyzetben vagyunk. A verseny első részében, amikor próbáltuk nyomni neki, túl nagy stressznek tettük ki a gumikat, és megoldást kell találni arra, hogy felülkerekedjünk ezen”- hangsúlyozta.

Pedig egy ideig úgy tűnt, hogy a problémák elszálltak. A Mercedes nyert Monacóban és Silverstone-ban, majd jöttek a változások. A csapatfőnök elárulta, nem hitte azt, hogy túl vannak a nehezén.

„Sohasem gondoltam, hogy felülkerekedtünk a problémán. Silverstone-ban és Monacóban sem volt olyan meleg. Azt mondtam, egy forró versenyre van szükségünk, és ez hasonlított azokra a futamokra, melyekben az év elején volt részünk – ott is szenvedtünk, amíg nem lett hűvösebb valamivel.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING