Brawn sem biztos abban, hogy évente hány sprintet kéne rendezni

A Forma–1 jövőre már hat sprintversenyt fog tartani a korábbi három helyett, de a széria leköszönő sportigazgatója, Ross Brawn elismeri, nem igazán tudja, mekkora lenne az ideális szám a sprintek kapcsán.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB18, George Russell, Mercedes W13, Lando Norris, McLaren MCL36, Esteban Ocon, Alpine A522, the remainder of the field at the start of the Sprint race

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A sorozat először 2021-ben próbálta ki a rövidebb futamokat amolyan tesztjelleggel, és miután sikeresnek ítélték a formátumot, idén is tartottak három olyan hétvégét, ahol a szombati időmérő helyét egy 100 km-es sprint vette át.

Hogy ez a megoldás mekkora siker, arról megoszlanak a vélemények, de az ettől függetlenül biztos, hogy 2023-ban megduplázódik a sprintversenyek száma. Brawn az F1.com-on megjelent saját írásában kitért erre a témakörre is, és beismerte, hogy nem tudja, a sorozatnak hány ilyen futamot kéne tartania évente.

„A sprint egy kezdeményezés volt, amely látszólag működött. Jövőre hat ilyen versenyre számítunk. Azt viszont nem tudom, mi lenne az optimális szám hosszabb távon. Valaki azt mondja, minden hétvégén tartani kéne egyet. Majd kiderül, hogy merre megy tovább. A sprint viszont egyértelműen felrázta az egész hétvégét, és három napnyi akciót kínál a nézőknek.”

Érdekes módon egyébként jövőre már a MotoGP-ben is lesznek sprintek, de ott úgy döntöttek, hogy minden versenyhétvégén tartani fognak egyet az időmérő után, ez pedig igazi ugrás lesz nekik az ismeretlenbe.

Még több F1 hír:

Visszatérve Brawnra, az elismert szakember szerint az F1-nek fel kell ismernie, hogy mely területeken igazán erős, és azokon nem szabad túlzottan változtatni. Példaként a már megszokott, három szakaszból álló időmérő edzést hozta fel.

„A sportszabályzat esetében nyitottan álltunk ahhoz, hogy miként kéne továbbfejleszteni a versenyhétvégék formátumát. Már így is sok jó dolog van az F1-ben. Én úgy látom, a jelenlegi időmérős rendszer nagyon is jó. A három részből álló esemény végig izgalmakat biztosít az embereknek. Szórakoztató, és olykor kicsit megbolondítja a helyzetet.”

„Emellett van most már egy csoportunk, akik arra koncentrálnak, hogy a pályák a lehető legérdekesebbek legyenek, és ne legyenek olyanok, ahol nem lehet rendesen versenyezni. Minden jelenlegi pályát megvizsgáltak, és az újak esetében is vannak elképzeléseink.”

Mivel Brawn jelentősen kivette a részét a 2022-es szabályok megtervezéséből, a brit elégedetten konstatálta, hogy az új, szívóhatásra épülő autók lehetővé tették a pilóták számára, hogy szorosabban kövessék egymást.

 

„Hatalmas élmény volt számomra, amikor először láttuk versenyezni a 2022-es autókat, és olykor ketten, hárman is fej fej mellett mentek – ezt elég ritkán láttuk korábban. Most már körökig gondok nélkül lehet keményen nyomni egy másik autó mögött.”

Mivel 2026 előtt a szabályok várhatóan már nem fognak komolyabban változni, így Brawn úgy érezte, ez a megfelelő alkalom arra, hogy visszavonuljon a sportágból, ahol több mint négy évtizedet töltött.

„Ez a megfelelő idő a visszavonulásomra. A munka dandárját már elvégeztük, és most a konszolidációs időszakban vagyunk. 2026-ban majd jön az új autó, de az még négy évre van, ami elég hosszú idő számomra, szóval jobb, ha azt a feladatot már egy másik csoport veszi szárnyai alá. Úgy vélem, jó helyzetben hagyom itt az F1-et.”

„Most már csak a kanapémról fogom nézni a versenyeket, F1-es rajongóként szurkolva és szitkozódva. Örülök, hogy a sport ennyire fantasztikus helyzetben van, és fantasztikus jövő áll előtte.”

Az AlphaTauri vezető mérnöke több szabadságot szeretne jövőre az autó tervezése terén

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fallows: van tapasztalatom abban, mit jelent futamokat és bajnokságokat nyerni
Következő cikk Hamilton szerint a pilótáknak határozottabban kell fellépniük az őket érdeklő ügyekben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország