Brawn nem ért egyet az F1-es csapatok panaszaival az új szabályok kapcsán

Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatója szerint már most is nagyon hasonlóan néznek ki az autók, a korlátozóbb szabályok segítségével pedig sokkal közelebb lesznek egymáshoz az istállók.

Ross Brawn, Managing Director of Motorsports, FOM

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Forma-1 ezen a héten leplezte le a 2021-es autók terveit, amelynek egyik fő újítása a szívóhatás visszatérése a jobb versenyzés érdekében. A csapatoknak elsősorban azzal van problémájuk, hogy a 2021-es szabályok sokkal jobban szabályoznák a tervezési lehetőségeiket, és kevésbé lehet egyedi egy-egy kocsi.

Az F1 sportigazgatója, Ross Brawn azonban nem ért egyet ezzel az érveléssel, és szerinte az új autóknak köszönhetően jobb lehet a versenyzés, és az autók már most is nagyon hasonlóak.

„A tiltó hozzáállást alkalmaztuk, mert ha nem ezt alkalmaztuk volna, akkor nem tudnánk elérni a céljainkat. Hallottam olyan panaszokat, hogy így a kocsik ugyanúgy néznének ki. Pat Symonds levette a festéseket az idei autókról, és kitette őket a falra.”

Még több F1 hír:

„Már most sem tudod megmondani a különbséget az autók között, ha nem segítenek a színek. Teljesen „kockának” kell lenned ahhoz, hogy megmondd, melyik autó melyik csapathoz tartozik, mi az irodában is összesen 3 autót tudtunk megnevezni!”

Brawn szerint fontos volt, hogy az új szabályok rendkívül korlátozóak legyenek, ugyanis a drága fejlesztési költések ellentmondanának azzal a törekvéssel, hogy legyenek közel egymáshoz az autók.

„Tudjuk, hogy nagyon korlátozóak a szabályok, ahogy azt is, hogy az F1 termékeny koponyái különböző megoldásokat fognak kidolgozni. Azért kell, hogy ennyire korlátozóak legyenek a szabályok, hogy elérjük a céljainkat. De még így is elegendő mozgásterük lesz a csapatoknak.” – magyarázta Brawn.

„Kétségtelen, hogy a relatív szabadság elvesztése miatt frusztráltak lesznek a csapatok. De ha azt nézzük, hogy a szabályok mindenki számára ugyanolyanok lesznek, csak a legjobb csapat 2 másodperc helyett 2 tizedmásodperccel lesz gyorsabb, akkor elértük a célunkat.”

Az FIA technikai igazgatója, Nikolas Tombazis azt mondta, hogy a leginkább a technikai szakemberek panaszkodtak az új autók miatt, míg a csapatfőnökök nyitottabbak az új irányt illetően.

„Rengeteg aspektus van, amely kapcsán a csapatok gondolkodnak, például az, hogy jelenleg hol állnak a rajtrácson, és az, hogy az új szabályok hogyan befolyásolnák ezt. Viszont ugyanabban a csapatban sem gondolkodik mindenki ugyanúgy. Néha a csapatfőnök, akinek széles rálátása van a szituációra, máshogy gondolkodik, mint a mérnökök, akik a szabadságuk csökkenését látják.”

További híreink:

„Ha a tanulmány aerodinamikai részét nézzük, az nagyban fókuszál arra, hogy a csökkentse a csapatok képességét az első kerék kontrollálását illetően. Ez a tanulmány egyik kulcspontja. Az első kerék kontrollálása az aerodinamikai szakemberek egyik legnagyobb kihívása lesz.”

Tombazis azt is egyértelművé tette, hogy ha az új szabálycsomag valamelyik részét kritizálják a csapatok, és azok valóban nem működnének, nyitottak arra, hogy változtassanak rajtuk.

„Amikor tárgyaltunk a csapatokkal, rengeteg hozzászólást kaptunk, néha pedig felismertük, hogy amit terveztünk, az hibás, ezért változtattunk a terveken, és figyelembe vettük a hozzászólásokat. Viszont szelektívnek kell lennünk. Amikor úgy látjuk, hogy a csapatok rávilágítottak a munkánk gyenge pontjára, akkor nyitottak vagyunk arra, hogy elismerjük a hibánkat, és más megoldást keressünk.” – zárta Tombazis.


Legutóbbi videónkban Sebastian Vettel összeomlásának okait elemeztük, és azt, hogy mi történhetett a négyszeres világbajnokkal az elmúlt időszakban, valamint mennyire reális a visszavonulása, vagy a távozása a Ferraritól.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A gázpedállal kapcsolatos a Honda turbójának késése
Következő cikk „Szabálytörő” csoportot alakított az F1

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország