Brawn szerint Leclerc vasárnap ismét bizonyította a tehetségét, addig Vettel nincs könnyű helyzetben

Ross Brawn egészen közelről figyelhette az eseményeket a Forma-1 évadnyitó Osztrák Nagydíján, és természetesen azt is látta, hogy mennyire szenved a korábbi csapata.

Brawn szerint Leclerc vasárnap ismét bizonyította a tehetségét, addig Vettel nincs könnyű helyzetben

Brawn egy nagyon szép és eredményes időszakot töltött el a Ferrarinál Michael Schumacher és Jean Todt oldalán. Rekordokat írtak, de ennek a korszaknak már vége, és a Ferrari 2007 óta nem volt egyéni bajnok. Úgy tűnik, idén is nagyon nehéz dolguk lesz.

Még több F1 hír:

Charles Leclerc ugyan második lett a kaotikus osztrák versenyen vasárnap, a Ferrari több sebből is vérzik, és komoly gondok vannak az autóval. Brawn a hivatalos összefoglalójában erről is beszélt a verseny után, amit egy következő követ a Red Bull Ringen.

„Egyértelmű volt, hogy a Ferrari nehéz helyzetbe került az időmérőt követően. A teljesítményük még a saját bevállalásuk alapján is csalódást okozott. Vasárnap Charles megmutatta, hogy milyen egy tehetséges versenyző, és okosan kezeli az esélyeit, aminek a végén megszerezte a második helyet.”

„Ezekben a nehéz versenyekben lehet csak igazán látni a nagyon különleges versenyzők elszántságát és tehetségét. A Ferrarinak azonban gyorsan javítania kell a helyzeten, különben nagyon nehéz év elé néznek. A terveik szerint a Magyar Nagydíjra tervezik ezt megtenni az autóval, ami biztató, de a kezdés keményebbnek ígérkezett, mint azt várták.”

Charles Leclerc, Ferrari SF1000, on the grid

Charles Leclerc, Ferrari SF1000, on the grid

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

A másik oldalon ott van Sebastian Vettel, aki szombaton már a Q2-ben kiesett, míg a versenyen hibázott és ütközött, majd megforgott. Nagyon szenvedett az autóval, és közben azt mondja, hogy még ajánlatot sem kapott az olaszoktól, mely ellentmond a korábbi híreknek.

„Nehéz kezdés volt ez Sebastian részéről az utolsó szezonjában a csapattal. Minden csak kavaroghat körülötte, miután egy olyan helyzetben találta magát, hogy a Ferrari nem akart vele szerződést hosszabbítani a következő szezonra.”

Brawn is meglepettnek és megdöbbentnek látta Vettelt a történtek után, aminek szerinte érezhető hatásai is lehetnek. Emiatt is lesz érdekes látni, hogy hogyan alakul az utolsó ferraris szezonja, miközben egyre valószínűtlenebb az, hogy a Mercedeshez kerül, miután a Daimler első embere kijelentette, hogy a Hamilton-Bottas párosnak maradnia kell.

megosztás
hozzászólás
Nem trükközött Norris a beléptető kapus hőmérésnél
Előző cikk

Nem trükközött Norris a beléptető kapus hőmérésnél

Következő cikk

A Renault megerősítette, Alonsóval is tárgyalnak

A Renault megerősítette, Alonsóval is tárgyalnak
Hozzászólások betöltése