Brawn: mindent megteszünk azért, hogy ne legyenek kiskapuk a 2022-es szabályokban

Ross Brawn, aki korábban több csapattal, köztük a Ferrarival és a Brawnnal is komoly sikereket ért el, majd pedig megalapozta a Mercedes dominanciáját, ma már az F1 sportigazgatójaként dolgozik a sorozat jobbá tételéért. A RaceFansnek adott interjúja során hosszabban beszélt a 2022-es szabályokról, illetve a költségvetési limitről is.

Brawn: mindent megteszünk azért, hogy ne legyenek kiskapuk a 2022-es szabályokban

2022 már a nyakunkon van. A csapatok már elkezdtek felkészülni az „új érára”, ráadásul a költségvetési limitet is bevezették. Idén viszont még nagyrészt a tavalyról áthozott autókkal kell versenyezniük, mivel az új szabályokat elhalasztották a vírus miatt. Most már teljesen kidolgozták a regulákat?

„Nagyrészt” – kezdi Brawn, mielőtt tisztázná a válaszát. „Amikor van egy kis extra időd, akkor a mérnökök – magamat is ebbe a kategóriába sorolnám – mindent tökélyre fejlesztenek. Történtek változtatások, és mivel a csapatok is jobban átnézhették már a pontokat, így bizonyos kiskapukat már el is távolítottunk.”

„Találtunk olyan dolgokat, amelyek kapcsán mindenkinek az az érdeke, hogy módosítsunk néhány aspektuson, a fő célkitűzést viszont nem befolyásolják, és ezeket a változtatásokat mindig is a csapatok beleegyezésével végeztük el. Nincsenek azonban alapvető eltérések” – hangsúlyozta.

Ha megnézzük a történelmet, akkor a radikális aerodinamikai változások azt eredményezték általában, hogy egyes istállók ki tudtak használni néhány nem kívánatos kiskaput.

2009-ben pont Brawn csapata volt az, amely a dupla diffúzorral behozhatatlan előnyre tett szert, és talán most is megvan az esélye annak, hogy ez megismétlődjön.

Még több F1 hír:

„Soha ne mondd, hogy soha. Észben tartottuk ezt. Az egyik dolog, ami eltér a Liberty vezetése alatt, az az, hogy megvannak a belső forrásaink az FIA-val együtt, hogy jobban átnézhessük a szabályokat. 2009-ben még nem volt ilyen infrastruktúra.”

„Ez nem jelenti azt, hogy nem hibázhatunk, de mégis jóval kevesebb rá az esély. Annyira alaposak voltunk, amennyire csak lehetséges volt.”

A sorozat sportigazgatója viszont úgy véli, hogy a kevésbé korlátozó jelenlegi vezetési rendszer lehetővé teszi majd a csapatok, az F1 és az FIA számára is, hogy gyorsabban vezessenek be változtatásokat, így a kiskapuk csak rövid ideig állnak majd nyitva.

A költségplafon bevezetése is azt eredményezheti, hogy az alakulatok valószínűleg kisebb eséllyel próbálják majd kihasználni a „szürke zónákat”, nehogy aztán nagy költségek árán kelljen nekik visszatáncolni.

„Szerintem most körültekintőbbek lesznek majd, hiszen egyik csapat sem mehet a limit fölé, és nem mehetnek a szponzorokhoz vagy a tulajdonosokhoz, hogy kellene még nekik tízmillió, mert van egy fantasztikus ötletük.”

 

„Amikor a Hondánál voltam, nem volt megszabva a költekezés mértéke. Ha igazolni tudtad, akkor meg is kaphattad, amit akartál, de ma már mindent meg kell magyarázni, és figyelembe kell venni minden mást is, amit csinálni szeretnél.”

Ha már a költségvetési sapkánál tartunk, be lehet ezt rendesen tartatni? A nagyobb istállók 400 millió dollárnál is többet költöttek, most pedig egészen le kell menniük 145 millióra, ez ráadásul évente még további öttel fog csökkenni, 2023-ban már csak 135 milliót lehet majd költeni. Nagy erőfeszítésekre lehet majd szükség, és akár szabálysértést is láthatunk.

„Kemény lesz, szó se róla. Sokat fektettünk ebbe, az FIA is felállított egy csapatot, mi pedig támogatjuk őket.” Brawn még hozzátette, hogy a tapasztalt csapatukat Nigel Kerr irányítja, aki korábban a Hondánál, a Brawnnál és a Mercedesnél is volt pénzügyi igazgató.

„A nagyobb gárdáknak drámai változásokat kell eszközölniük, és nem biztos, hogy egyből bele is találnak, de én nem látok másik utat előre jelenleg. Ez érdekes, mert most, hogy bevezettük a karosszéria terén, a motorgyártóktól is azt a visszajelzést kapjuk, hogy ők is ugyanezt szeretnék, mert a költségek biztosítása az egyik legfontosabb dolog.”

Az egyértelmű költségcsökkentés mellett van még egy másik komoly előnye is ennek a szabályozásnak: „Ha be akarsz lépni az F1-be, motorgyártóként vagy csapatként, akkor a céged vezetőségének prezentálnod kell, hogy nagyjából mennyibe is fog ez neked kerülni.”

„Ha meg tudod nekik mutatni, hogy az alakulat ennyibe, a motor meg annyiba fog kerülni, az már alapvetően nagy segítség a költségek kiszámolása terén. Ez pedig felbecsülhetetlen” – zárta a 2022-es szabályokkal és a költségvetési plafonnal kapcsolatos gondolatát Ross Brawn.

Bottast nem igazán érdekli, hogy ki ül majd a másik Mercedesben idén

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

A McLaren beindította Mercedes-motorral hajtott autóját! - VIDEÓ
Előző cikk

A McLaren beindította Mercedes-motorral hajtott autóját! - VIDEÓ

Következő cikk

McLaren: valójában egy teljesen új autót építünk a Mercedes-motorral

McLaren: valójában egy teljesen új autót építünk a Mercedes-motorral
Hozzászólások betöltése