Brawn letette a siker alapjait: Rosberg és Hamilton is elköszönt a csapatfőnöktől

Nico Rosberg 2010 óta dolgozott együtt a búcsúzó Ross Brawn-nal, míg Lewis Hamilton egy évet töltött a szakemberrel. Mindketten köszönik a munkáját, és már gőzerővel dolgoznak 2014-re.

A Mercedes AMG versenyzői a Twitteren köszönték meg az 59 éves Brawn munkáját: biztosak benne, hogy a csapatfőnök létfontosságú szerepet töltött be a jövőbeni sikerek elérésében. Rosberg és Hamilton üléspróbán vesz részt a napokban, a brit bajnok tegnap már a szimulátorban ült.

Nico Rosberg:

„Remek tapasztalat volt az, hogy Ross-szal dolgoztam. Nagyszerű vezető, és olyan különleges időket éltünk át együtt, mint az első győzelmem és a győzelem Monacóban. Olyan ambíciót táplálunk, miszerint jövőre már első legyünk. Most pedig padlógázon nyomjuk Paddy-vel és Totóval! Holnap üléspróbával és szimulátorral kezdek.”

Lewis Hamilton:

„Komoly köszönhet Ross Brawnnak. Nagyszerű vezető és tanító volt számomra. Ross tette le az alapokat ahhoz, hogy 2014-ben sikeresek legyünk! Toto és Paddy fantasztikus srácok, és erős vezetők a csapatnak. Már elkezdtem az edzést, és alig várom 2014-et!”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING