Brawn izgalmas versenyekre számít Ausztriában, a fordított rajtrács elvetése ellenére is

Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatója azt nyilatkozta, arra számít, hogy izgalmas lesz a szezon első két nagydíja, az Osztrák Nagydíj és a Stájer Nagydíj – annak ellenére is, hogy az F1-ben idén biztosan nem kerül bevezetésre a fordított rajtrácsos formátum.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotót készítette: Honda

A Forma-1 2020-as szezonja július 5-én fog indulni, majd július 12-én jön a második verseny – mindkettő futamra a Red Bull Ringen, Ausztriában fog sor kerülni. Az idény eredetileg márciusban indult volna, azonban a koronavírus-járvány miatt az első 10 verseny törlésre vagy elhalasztásra került.

A „dupla nagydíjak” fogalma pedig eddig ismeretlen volt a Forma-1-ben: korábban még soha nem volt olyan, hogy egy pálya két világbajnoki fordulónak is helyet adjon a formulaautózás királykategóriájában. Idén viszont nemcsak Ausztria „duplázik”, hanem Silverstone is.

A Forma-1 vezetősége pedig azt indítványozta, hogy a dupla nagydíjak második hétvégéjének szombatján ne az eddig ismert kvalifikációs formátum döntsön a vasárnapi verseny rajtsorrendjének kialakulásáról, hanem egy fordított rajtrácsos kvalifikációs sprintfutam.

Azonban a Mercedes nem akarta, hogy bevezetésre kerüljön ez a formátum, és mivel a csapatok egyhangú támogatására lett volna szükség egy ilyen döntés meghozatalához, így idén biztosan nem kerül bevezetésre a fordított rajtrácsos koncepció.

Még több F1 hír:

Az F1 sportigazgatója, Ross Brawn a #thinkingforward sorozat legutóbbi részének volt a vendége, ahol elmondta, hogy továbbra sem mondanak le erről az elképzelésről. Az FIA e-konferencián pedig ezt mondta a sportigazgató:

„Ismertettük a kvalifikációs verseny koncepcióját, amelynek alapja az lett volna, hogy a szombati rajtsorrendet a világbajnok pontverseny állása határozza meg, fordított sorrendben. Aztán következett volna a fő esemény, ami szokás szerint a verseny lett volna vasárnap.”

„Tárgyaltunk erről tavaly, és elég sokan támogatták az ötletet, de a támogatás nem volt egyhangú. Idén is ugyanez volt a helyzet. Van néhány csapat, amely úgy érzi, hogy nem kellene ezt csinálunk.”

„Az egyedüli aggodalmat az jelentette számunkra, hogy a jelenlegi helyzet miatt több helyszínen is két verseny lesz a szezon során. Két verseny lesz Ausztriában, két verseny lesz Silverstone-ban, és lehetséges, hogy további pályán vagy pályákon is több futam lesz. A második verseny kapcsán úgy gondoltuk, lehetőség van a kezünkben arra, hogy kipróbáljunk egy másik formátumot.”

Brawn elmondta, hogy továbbra is terveznek változtatásokat a második versenyekre. Az egyik terv meg is fog valósulni: a második silverstone-i versenyen más gumikeverékek lesznek elérhetők, mint az elsőn. Emellett felmerült az az ötlet is, hogy Bahreinben a második versenyen egy „majdnem ovál” vonalvezetést használhatnak az F1-ből már ismert vonalvezetés helyett.

Helicopter with Austrian flag

Helicopter with Austrian flag

Fotó készítője: Manuel Goria / Motorsport Images

Viszont a sportigazgató kiemelte, annak ellenére, hogy nem lesznek változtatások a második versenyre Ausztriában, így is izgalmas futamokra számít.

„Van néhány kisebb dolog, amelyeket meg tudunk tenni: például választhatunk más gumikeverékeket a második versenyre, és emellett is van egy-két dolog, de ezek kisebb változtatások. A fordított rajtrácsos elképzelés nagyobb lépés lett volna.”

„Az év későbbi részében lehet egy-két pálya, amely más vonalvezetést használhat, így pedig különböző lenne a két futam. De azt gyanítom, hogy Ausztriában így is meglehetősen izgalmas lesz a verseny. Ez a szezon eleje, ott van a pálya természete is, ráadásul ekkor kezd el mindenki visszarázódni, és szerintem két izgalmas futamra fog sor kerülni, anélkül, hogy bármin is változtatnánk.”

„De talán az év későbbi részében meg fogjuk nézni, hogy kellene-e valamin még változtatnunk.” – zárta Brawn.


Bereznay Dániel, a Forma-1 Esport egyik legnagyobb tehetsége, aki az Alfa Romeo színeiben készül a következő bajnoki szereplésére, a születésnapján újabb újdonságokat osztott meg az F1 2020-ról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Eljött az idő, hogy Leclerc legyen a Ferrari vezére?
Következő cikk A Red Bullnak nagyon okosnak kellett lennie Albon magassága miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország