Brawn: Hamilton idei szezonját már átélte egyszer Michael Schumacher is

Lewis Hamilton 2021-ben hajszál híján lemaradt nyolcadik világbajnoki címéről. Hamar eldőlt azonban az is, hogy idén sem sikerül elérnie a gigantikus nyolcadik bajnoki címet. Ross Brawn azonban úgy véli, Hamiltonban megvan az a képesség, hogy visszatérjen.

Lewis Hamilton, Mercedes

Alessio Morgese

Michael Schumacherrel együtt jelenleg a Mercedes pilótája tartja a legtöbb F1-es bajnoki cím rekordját. A 2021-es szezonzárón Abu Dhabiban a brit gyakorlatilag már a nyolcadik bajnoki címét is a kezében tartotta, de öt körrel a vége előtt a sors lecsapott, és Max Verstappen megszerezhette első bajnoki címét. Idén úgy tűnik, Verstappen ismét bajnok lehet, Hamiltonnak pedig a 2022-es szezonban már nincs esélye.

Brawn úgy látja, hogy az idei év kihívás Hamilton számára, de bízik a Mercedes pilótájának ellenálló képességében. Az F1-insider.com-nak nyilatkozva Brawn így fogalmazott:

„Lewis a karrierje alkonyán van, de ez nem jelenti azt, hogy már vége. Idén rendkívül hosszú ideig olyan autója volt, amivel nem tudott nyerni. Rengeteg energiát fektetett abba, hogy ezen változtasson. Ez az idő egyfajta karakterteszt számára. Könnyen lehet, hogy csapattársa, George Russell ennek köszönhetően éhesebb lesz a versenyeken” – mondta.

Még több F1 hír:

Brawn többször is Schumacherhez hasonlította Verstappent és Hamiltont, és most is a két hétszeres világbajnokot hasonlította egymáshoz. Brawn szerint, ahogy egykor Schumacher, úgy Hamilton is képes arra, hogy vezető szerepet vállaljon a csapaton belül és újjáépítse a Mercedest.

„Michael akkoriban újradefiniálta a szerepét, így a megoldás része volt, és segített felépíteni azt a csapatot, amely később zsinórban nyolc konstruktőri bajnoki címet nyert. Úgymond feláldozta magát a csapat jövőjéért, és kulcsszerepet játszott a sikerek megalapozásában.”

„Lewis vissza fog térni, erről meg vagyok győződve. Ahogyan a csapata is. Hiszem, hogy ez az időszak erősebbé teszi őket. Ezt a saját tapasztalatomból tudom” – zárta.

Négy csapatnál van még kiadó hely a 2023-as rajtrácsot illetően: „leghamarabb októberben, vagy később jöhet bejelentés”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton már Szingapúrban köröz, igaz csak a Mercedes szimulátorában
Következő cikk Norris tisztában van vele, hogy Szingapúrban hamar félremehetnek a dolgok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország