BRÉKING

Brawn: ha szimatot fogunk, akkor kifejlesztjük az újdonságot

Ross Brawn szerint nincs egyértelműen olyan pont, hogy teljesen leállnak a W04 fejlesztésével, és onnan már csak a 2014-es autóra koncentrálnak. A Mercedes AMG csapatfőnöke Izlandon és Olaszországban fogja tölteni a nyári szünetet.

Az interjú első részében Brawn már említette, hogy a szezon második fele különösen kényes időszak lesz, mert tartani kell a versenyképes formát és közben egyre nagyobb hangsúlyt kap 2014. De mikor váltanak át teljes mértékben a következő évre?

„Ami a 2014-es autót illeti, már látható egy finom átmenet a koncentráció terén. Szerintem nincsen olyan pont, amikor minden munkálattal leállsz a 2013-as autót illetően, és mindenki áttér a 2014-es gépre”- mondta Brawn a csapat hivatalos interjújában.

„Az egyik ilyen példa lehet a megbízhatóság. Miután az idei autóval vannak ilyen problémáink, meg kell oldanunk őket. Erre rendelkezésre állnak a források, és megeshet, hogy ezek a gondok relevánsak lehetnek 2014-re nézve is, szóval megoldást kell találni ezekre. Vannak más területek is, ahol válaszokat keresünk 2013-ban, mivel ezek segíthetnek majd jövőre. Vegyük például a felfüggesztéseket; szerintem a gumik alapvetően ugyanolyanok lesznek jövőre is. Teljesen releváns a következő szezonra nézve, ha kifejlesztünk egy felfüggesztés-rendszert. Tehát vannak olyan területei a 2013-as autónak, melyeket fejleszteni fogunk a továbbiakban is – egészen a szezon végéig. Mindezt azért, mert hasznosak lesznek 2014-ben.”

„Majd vannak olyan területei is az idei autónak, melyek nincsenek összhangban a következő évvel; ezek fejlesztésével le fogunk állni egy bizonyos ponton. Ez attól függ, hogyan alakul a szezon. Ha esetleg ráérzünk valamire, amit talán ki kellene fejleszteni, akkor az hatással lesz arra, milyen irányba megyünk”- mondta visszafogott mosollyal. „Azok a csapatok, melyeknek nincs lehetőségük erre, egyszerűen át fognak állni a 2014-es autóra. Mi szerencsések vagyunk, mivel mindkettőt megtehetjük; egy erős autónk van jelenleg és erős csapatunk.”

A csapatoknak kötelezően abba kell hagyni a munkát egy időre a nyári szünetben. Vajon mire készül a csapatfőnök?

„Mindannyian tudjuk, mit fogok csinálni a szünetben”- felelte nevetve. „Nos, elsősorban el fogok menni horgászni. Sajnos manapság nincs annyi időm horgászni, mint azt szeretném, de talán ettől lesz ilyen vonzó. Egy hétre elmegyek Izland dél-keleti részére nyári horgászatra. Ez nagyon élvezetes és találkozok pár baráttal, kollégával, akiket egy évben csak egyszer látok, amikor elmegyek horgászni. Ez nagy móka lesz. A második hétre Olaszországba megyek, ahol egy hetet a családommal töltök. Még mindig van ott egy nyaralóm a ferraris időkből. A családom lemegy oda, én pedig a második héten csatlakozok hozzájuk.”

„Az agy alapvetően sohasem kapcsol ki”- jegyezte meg. „De a horgászat jó dolog, mert nagyon leköt. Amikor a családdal leszek a parton, talán az agyam párszor átáll arra, amit itt csinálunk. Ez egy remek időszak; nagyszerű ötlet két hétre bezárni a gyárakat. Ez egy friss lökést ad mindenkinek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes és a gumiproblémák: minden versenyen kezdheted újra a kirakót
Következő cikk Briatore: Fáj, hogy Alonso távozásáról írnak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország