Brawn figyelmeztet: Az F1 is csődbe mehet, ha a járvány folytatódik

A Forma-1 sportszakmai igazgatója, Ross Brawn arra hívta fel a figyelmet, hogy munkahelyek ezrei kerülhetnek veszélybe abban az esetben, ha a sport csődbe megy, és azt is elismerte, hogy a 2020-as szezon már azelőtt elkezdődhetne, mielőtt még a koronavírus problémát világszerte megoldották volna.

Ross Brawn, Managing Director of Motorsports, FOM

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Brawn kedden azt nyilatkozta, hogy a 2020-as szezon akár már júliusban is elkezdődhetne, és szerinte az F1 akár 19 futamot is meg tudna rendezni idén. Azt mondta Brawn, hogy az életnek előbb-utóbb vissza kell térnie a normális kerékvágásába, és ez lehet, azelőtt következne be, hogy a vírusra tervezett vakcina elkészülne.

„Természetesen nekünk is követnünk kell a kormányok utasításait” – mondta Brawn a Sky Sports vodcastjében. „De az embereknek vissza kell mennie dolgozni valamikor, és nem tudom, hogy ez csak akkor lesz-e lehetséges, mikorra már 100%-ban felszámolták a vírust."

„Ha addig kell várnunk, amíg kifejlesztik a vakcinát, és már mindenkit beoltottak, az mikor lehet vajon a jövőben?"

Még több F1 hír:

„Valamilyen meghatározásra szükség lesz, hogy mikortól lehet visszamennie az embereknek dolgozni, és olyan dolgokban részt venni, ami természetes, talán a korábbiaknál nagyobb elővigyázatossággal.”

Brawn hangsúlyozta, hogy a vírus gazdasági hatásait is figyelembe kell venni, ás hozzátette, hogy a sportok visszatérése minden ember számára pozitívum lenne.

188Bet presentation with Ross Brawn, Managing Director of Motorsports, FOM

188Bet presentation with Ross Brawn, Managing Director of Motorsports, FOM

Fotó készítője: Glenn Dunbar

„Hatalmasak a vírus szociális, és gazdasági hatásai, és ezeket is figyelembe kell venni, amikor meghatározzák, mikor lesz a legalkalmasabb visszatérni a normál élethez. Szörnyű tragédiákat éltek át azok az emberek, akik személyesen is érintettek voltak a vírusban, és ezt nem szabad lebecsülnünk.”

„De, a járvány gazdasági és szociális hatásai egyre valóságosabbak lesznek. Meg kell találnunk egyfajta egyensúlyt, ami lehetővé teszi a normál élet visszatérését. A sport nagyban hozzájárul az emberek jó közérzetéhez, szórakoztatja őket, bevonja őket, rengeteg pozitív érzelem társul a sportokhoz.”

Még több F1 hír:

„Mi is több ezer embert alkalmazunk, és ha a sportunk összeomlik, több ezer ember veszítheti el a munkahelyét. Találnunk kell egy megoldást erre. Egy átmeneti időszakot kell teremteni, a lehető legnagyobb óvatossággal, hogy minimálisra csökkentsük a veszélyhelyzetet.”

Brawn azt is elmondta, hogy abban az esetben, ha a versenyek újraindulnak, kész procedúrával kell rendelkezniük arra, ha valaki bizonyítottan megfertőződött.

„Szerintem, ha kiderül az egyik csapat tagjáról, hogy koronavírus-pozitív, akkor meg kell vizsgálnunk a körülményeket. A gyárban történt, vagy a pályán? Egy kész tervvel kell rendelkeznünk, hogy kezelni tudjuk az ilyen eseteket is.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jean Todt reméli, mindenki a Forma-1-ben marad, és ezért tenniük is kell: havonta 2-3 futam?
Következő cikk A Mercedes elárulta a DAS eredetét, és azt, hogyan mentek biztosra a legalitásával kapcsolatban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország