Brawn: Én sem hoztam volna más döntést a Red Bull helyében

Az F1 sportigazgatója, Ross Brawn a Forma–1 hivatalos oldalán vezetett blogján most a Brit Nagydíj több eseményéről is kifejtette véleményét. A Red Bull döntését pechesnek vélte, Hülkenberg élvezte volna a középmezőny csatáit, Leclerc pedig erőn felül teljesített.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11,lValtteri Bottas, Mercedes F1 W11, and Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11,lValtteri Bottas, Mercedes F1 W11, and Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Charles Coates / Motorsport Images

Ross Brawn maga is rengeteg komoly csatát látott már, élt át váratlan szituációkat, valamint hozott meg nehéz döntéseket. Ezekből azért a legutóbbi brit futamon is akadt néhány, melyekről most kicsit bővebben is elmondta gondolatait a brit szakember.

A Red Bull Racing bokszkiállásával kezdte, amelyről elmondta, hogy bár ez a döntés végül a győzelmükbe került, ezt abban a pillanatban még nem tudhatták.

„Miután Bottas egy nagyon lassú kört futott, majd ki kellett állnia, Verstappennek megvolt a lehetősége, hogy „ingyen” hajtson végre kerékcserét. Nem tudom, hogy a Red Bull a gumigondok miatt csinálta-e, vagy a leggyorsabb kört akarták megszerezni vele, lehetséges, hogy mind a kettő igaz” – fejtegette Brawn.

Még több F1 hír:

„Biztos vagyok benne, hogy sosem gondolták volna, hogy a Bottasnál látott hiba Lewisnál is megismétlődik, szóval nem hiszem, hogy rossz döntést hoztak. Peches döntés volt, mert ahogyan az később kiderült, meg is nyerhették volna a versenyt. Csak a Bottasszal történtek miatt volt abban a helyzetben, amelyben. Én is ugyanígy döntöttem volna, mert ingyen kerékcserének tűnt.”

Brawn emellett kitért még Hülkenberg szerencsétlen helyzetére is, akit néhány óra alatt rángattak el Silverstone-ba, hogy aztán vasárnap el se tudjon rajtolni.

„Igazi csalódás volt Hulk számára, hogy nem vehetett részt a brit versenyen. A középmezőny csatáit – amelyek fantasztikusak voltak – biztosan élvezte volna. Mindig is jó pilóta volt ilyen körülmények között.”

Ross Brawn, Managing Director of Motorsports, FOM

Ross Brawn, Managing Director of Motorsports, FOM

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Fizikailag szenvedett, mivel már az időmérő után is érezte a nagy erőhatásokat a nyakán, és a verseny eléggé kemény diónak ígérkezett számára, de szerintem ez nem okozott gondot neki, mert így legalább jobb formába lendülhetett volna a következő hétre. Jó munkát végzett, és nagy kár, hogy ez történt vele” – írta Brawn Hülkenberg pechjéről.

Zárásként pedig kitért még Charles Leclerc kiváló ferraris teljesítményére is. „Charles pódiuma szerencsés volt, figyelembe véve Bottas gumigondjait, de ha megnézzük, hogy milyen nehézségeik vannak az autóval, akkor a teljesítménye igencsak lenyűgöző.”

„Olyan eredményeket sajtol ki az autóból, amelyek jobbak, mint amire az autó képes lenne. Most csak arra várhatunk lélegzet-visszafojtva, hogy megoldják az autó problémáit. Igazán kivételesen vezet” – dicsérte a monacói pilótát Brawn.

A Ferrari is magyarázatot vár az FIA-tól...


Sokat nem kellett várnunk arra, hogy egy remek onboard videót kapjunk Bahrein potenciális új vonalvezetéséről, amin az F1-es mezőny versenyezhet az év végén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezt már Leclerc sem akarta elhinni: Hamilton tényleg ennyire szerencsés? (videó)
Következő cikk A volt Ferrari-pilóta tanácsa Vettelnek: "Vonuljon vissza"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország