Brawn: elsőre sokkolt Lewis hozzáállása

Ross Brawn, az F1 sportszakmai igazgatója is beszélt a Forma-1 két legsikeresebb pilótájáról, akikkel ráadásul együtt is dolgozott. A brit szakember szerint nagyon különböznek, de csak a pályán kívül.

Brawn: elsőre sokkolt Lewis hozzáállása

Lewis Hamilton a múlthétvégén beállította Michael Schumacher rekordot jelentő 91 futamgyőzelmét, a jövőheti Portugál Nagydíjon pedig esélye van arra is, hogy minden idők legsikeresebb pilótája legyen.

Ross Brawn, aki Michael Schumacher pályafutását egyengette, 1 évig Lewis Hamiltonnal is együtt dolgozott a Mercedesnél, majd átadta a csapat vezetését Toto Wolffnak. A brit szakember a Daily Mail-nek adott interjújában mondta el, hogy elsőre kicsit lesokkolta a McLarentől érkezett pilóta.

„Az autóban mindketten egészen kivételes tehetségek. A pályán kívül el sem tudnék képzelni két ennyire különböző embert” – nyilatkozta Brawn.

„Elsőre teljesen sokkolt Lewis. Hozzá voltam szokva Michaelhez, és az ő nagyon komoly munkamoráljához. Kevés más dolog kötötte le, és családos ember volt. Lewis ugyanakkor az utazással, a zenével, a divatbemutatókkal… nagyon furcsa volt elsőre.”

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, 1st position, with a helmet worn by Michael Schumacher in 2012

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, 1st position, with a helmet worn by Michael Schumacher in 2012

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Sokkal felvágósabbnak tűnt, de Lewis bizonyított, és ma már mindenki elismeri, hogy ezeknek a dolgoknak is szerepe van a sikerében. Könnyű volt látni Michael elköteleződését, de sokkal nehezebb volt Lewisét – legalábbis kívülről.”

„Amint hozzászokik valaki a stílusához, csak a motorsport iránti teljes elköteleződést látja. Mindketten képesek voltak arra a versenyautóban, amire csak nagyon kevesek: megfutni a tökéletes kört.”

„Alain Prost is nagyon sikeres pilóta volt, de nem lehet azt mondani, hogy az egykörös tempója kirívó lett volna. Ez a két srác azonban, Michael és Lewis mindig talált valamit, amire a pitlane-ben mindenki csak azt tudta mondani, hogy „wow.”

Brawn azt is elmondta, hogy talán érdekesen hangzik, de kettejük közül mindig Michael kételkedett jobban magában.

Jean Todt, Team Principal, Ferrari, and Michael Schumacher, 1st position, on the podium

Jean Todt, Team Principal, Ferrari, and Michael Schumacher, 1st position, on the podium

Fotó készítője: Motorsport Images

„Első ránézésre azt mondhatnánk, hogy Michael volt az erősebb, már-már arrogáns, de tele volt belső kétségekkel. Ezért is volt annyira megszállott a vezetésével kapcsolatban. Egyszerűen nem tudta felfogni, miért pont ő lett ennyire szerencsés.”

„A megfelelő emberekre volt szüksége, akik erősítették az önbizalmát, mint Jean Todt, Rory (Bryne), vagy én, míg azt gondolom, hogy Lewis nem függ ennyire az emberektől.”

„Lewis egyéb szenvedélyei szerintem extra energiát is adnak neki. Michael egy kicsit kiégett 2006-ra, amikor visszavonult a Ferraritól, de Lewis ma is ugyanolyan jól vezet, mint korábban.”

A Renault csak B-terv a Red Bull számára.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Bottas úgy érzi, nagy hibája ellenére is nyerhetett volna tegnap

Előző cikk

Bottas úgy érzi, nagy hibája ellenére is nyerhetett volna tegnap

Következő cikk

Hülkenberg egyetlen hibája a hétvégén

Hülkenberg egyetlen hibája a hétvégén
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Michael Schumacher
Csapatok Ferrari , Mercedes
Szerző Köles István Ákos