Brawn elárulta, hogy szerinte miért izgalmas az idei év

Ross Brawn az Amerikai Nagydíj után tette közzé véleményét a Forma–1 hivatalos honlapján. Brawn beszélt Verstappen és Hamilton csatájáról, az amerikai pályáról és Perezről is.

Ross Brawn, Managing Director of Motorsports

Ross Brawn, Managing Director of Motorsports

Mark Sutton / Motorsport Images

Max Verstappen a címvédő Lewis Hamilton hatalmas nyomását visszaverve szerezte meg a győzelmet az Amerikai Nagydíjon, egy olyan versenyen, amelynek intenzitása az egész mezőnyre kiterjedt. A Forma–1 motorsportért felelős ügyvezető igazgatója, Ross Brawn beszélt a hétvégéről az F1.com-on.

„Az F1 két év után először tért vissza az Egyesült Államokba, mely végig hihetetlenül feszült versenyt hozott. A Mercedes variált a stratégiáján, aminek köszönhetően Hamilton a végére gumiemelőnybe került Verstappennel szemben, de nem volt egyértelmű, hogy ez elég lesz-e. Mint kiderült, nem volt az“ - kezdte Brawn.

Brawn szerint az teszi ennyire izgalmassá a bajnokságot, hogy a két éllovas nem követ el óriási hibákat.

Még több F1 hír:

„A végéig egyáltalán nem volt biztos, hogy ki lesz a befutó. Sem Lewis, sem Max nem rontott semmit és ez a fantasztikus ebben a bajnokságban. Két olyan versenyzőnk van, akik kifogástalanul vezetnek és nem hiszem, hogy láttam volna hibát egyikük részéről sem, legalábbis semmi jelentőset - folytatta.

Az ügyvezető igazgató szerint van helye két amerikai futamnak a naptárban. „Most azt látjuk, hogy az érdeklődés valóban növekszik. A rajongók ismerik a versenyzőket, ismerik a személyiségeket, ismerik az F1 árnyalatait. Ez nagyon izgalmas és azt hiszem, ez azt mutatja, hogy az F1-nek kényelmesen lehet két futama az USA-ban a rajongók szenvedélye miatt, amit ezen a hétvégén tapasztaltunk“ - állítja Brawn.

Max Verstappen lett az Amerikai Nagydíjon a nap versenyzője, melyet Brawn szerint megérdemelten nyert el a holland. Elismerte a promóter érdemeit is, akik jó munkát végeztek a pályán, mert megmaradtak a jellegzetes kihívások.

„Max azért kapta ezt a címet, mert a verseny nagy részében Lewis nyomást gyakorolt rá. Az első részben tartotta a lépést Lewisszal, miután az első kanyarban elvesztette a vezetést, majd onnantól kezdve irányította a versenyt, és gyönyörűen vigyázott a gumijaira. Lenyűgöző volt, hogy 56 kör alatt egy tapodtat sem hibázott“ - dícsérte a pontverseny éllovasát.

 

„A Circuit of The Americas trükkös pálya. A promóter nagyszerű munkát végzett, hogy helyenként kisimította, de még mindig kihívást jelent, és olyan pálya, ahol nagyon könnyű hibázni. A Red Bullnál dolgozókkal folytatott beszélgetésekből tudom, hogy ezt a versenyt a Mercedes pályájának tartották ők is, ahol a lehető legkisebbre kell csökkenteniük a veszteségeket. Nos, nem ez volt a helyzet“  - mondta Brawn.

Ross Brawn kiemelte Sergio Perez teljesítményét, aki úgy néz ki megtalálta a formáját és nagy segítsége lehet Max Verstappennek a világbajnoki csata véghajrájában. A mexikói az időmérőn és a futamon is stabil teljesítményt nyújtott.

„Checo volt a legjobb a két éllovast leszámítva. Már a második egymást követő versenyen állhatott fel a dobogóra. Jó látni, hogy egyre következetesebb teljesítményt nyújt. Szombaton volt egy kis esélye a pole pozícióra, vasárnap pedig elég stabil és erős teljesítményt nyújtott, annak ellenére, hogy egy kicsit rosszul érezte magát“ - zárta Ross Brown.

Ecclestone új munkát talált az élsportban 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mazepin: Hibáztam, de tanulok és egyre jobb vagyok
Következő cikk Sajtóhír: Andretti mégsem vásárolja meg a Sauber többségi tulajdonrészét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország