Brawn „bevállalós” pilótákra számít a sprintversenyen

Ross Brawn, az F1 sportszakmai igazgatója bízik abban, hogy a pilóták „bevállalósak” lesznek majd a sprintfutam alkalmával, hiába vélekedik úgy például Lewis Hamilton, hogy csak vonatozás lesz az egész.

Fernando Alonso, Alpine A521,Lance Stroll, Aston Martin AMR21,Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Erik Junius

Most hétvégén rendezik majd a Brit Nagydíjat, melynek keretében sor kerül az első sprintkvalifikációs futamra is. Egyelőre viszont még mindenki csak találgat, hogy milyen lesz a show szombaton.

Vannak, akik óvatos versenyzőkre számítanak, míg mások azt várják, hogy a rövid formátum akciódús eseményeket eredményez majd. Hamilton az előbbi tábort erősíti, mivel szerinte a silverstone-i pálya karakterisztikája, valamint a jelenlegi autók miatt nem sok előzés lesz.

Brawn azonban ennél bizakodóbb, és úgy véli, hogy az Azeri Nagydíjon látott utolsó néhány kör jó előjele volt annak, hogy mit várhatunk a sprintversenytől. „Szerintem Bakuban lenyűgöző volt látni azt a sprintet a végén. Izgalmas volt.”

Még több F1 hír:

„Persze most nem várható, hogy ugyanolyan agresszív lesz majd, mivel 100 kilométerről van szó, így valamivel több idejük van. A versenyzők azonban még egy szupermarket parkolójában is összemérnék tudásukat bevásárlókocsikkal, mert a természetükből fakadóan le akarják győzni a másikat.”

„Nincs annál rosszabb érzés számukra, ha valaki megveri őket. Persze lehet azt mondani, hogy ez csak a főverseny felvezetése lesz, de érzésem szerint akkor is meg akarják majd mutatni, hogy ki a leggyorsabb és ki a legerősebb.”

Az F1, a csapatok és az FIA is keményen dolgozott azon, hogy olyan szabályokat alakítsanak ki a sprintfutamra, amely kockázatvállalásra ösztönzi majd a pilótákat. Az esemény hossza, valamint a gumiszabályok, miszerint mindenki indulhat a leglágyabb keveréken, remélhetőleg arra buzdítja a versenyzőket, hogy a lehető legjobb eredményt hajszolják.

 

„Igyekeztük megteremteni a padlógázas versenyzés lehetőségét. Azt akartuk, hogy ne legyen taktikázás az időmérőn sem az abroncsokkal. Olyan szituációt hoztunk létre, ahol senki sem lesz hátrányban az időmérős gumiválasztása miatt.”

„Persze senki sem tudja, hogyan viselkednek majd a pilóták, mennyire lesznek óvatosak, és hogy a csapatuk mennyire mondja meg nekik, hogy vigyázzanak vagy legyenek kemények. Ettől függetlenül én személy szerint nagyon is optimista vagyok.”

„Szerintem remek esemény, remek verseny lesz. A versenyzők bevállalósak lesznek, mert nem gondolnám, hogy Max és Lewis másképp viszonyul majd az első kanyarhoz csak amiatt, hogy sprintfutamról van szó. Persze meg kell várnunk az eredményt, hogy milyen is lesz valójában.”

A Ferrari visszaszúrt a Mercedesnek

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: a Red Bullnak „megérheti megfontolni” Russell leigazolását, ha a Mercedesnél nem lesz helye
Következő cikk Mazepin a vártnál „sokkal bonyolultabbnak” találja az F1 technikai oldalát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország