Brawn: Az F1 legnagyobb részvényesei a szurkolók

Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatója elmondta, a Forma-1 legnagyobb részvényesei a szurkolók. Emellett beszámolt arról, hogy TV-s nézettségben és a látogatók számában is sikerült előrelépniük.

Ross Brawn, Managing Director of Motorsports, FOM

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Liberty Media 2016-ban vált a Forma-1 jogtulajdonosává, sportigazgatónak pedig a korábbi F1-es technikai igazgatót és a Brawn F1 csapatának megalapítóját, Ross Brawnt nevezték ki.

Brawn Abu Dhabiban arról beszélt, hogy elkezdték látni az eredményeket, és a TV-s nézettség és a versenyhétvégére való kilátogatók száma is nő, viszont új közönségeket kell bevonzaniuk.

Még több F1 hír:

„2019-ben továbbra is növekedést mutat a Forma-1 iránti érdeklődés. A TV-s nézettséggel kapcsolatos számok pozitívak, ahogy 2018-ban is az volt, és a versenyhétvégék látogatóinak száma átlépte a 4 milliót.”

„A növekedés a digitális platformjainkon még intenzívebb, míg a világ különböző városaiban szervezett fesztiváljaink is nagyszámú érdeklődőt vonzottak.”

„A sportunk legnagyobb részvényesei a szurkolók, és ki kell tartanunk a hosszú ideje lelkes szurkolók mellett – tehát azok mellett, akik mélyen elkötelezettek, figyelemmel követik a részleteket, követik az aerodinamika evolúcióját, és elmélyülnek a versenyhétvégék stratégiai komplexitásában.”

„De ugyanakkor azt sem felejthetjük el, hogy új közönségeket is be kell vonzanunk. Ezt az utat már három éve járjuk, és most már elkezdtük látni a munka eredményét is.” – nyilatkozta Brawn.


Lewis Hamilton és Valentino Rossi a múlt héten egy napra gépet cserélt, és mindketten kipróbálhatták a másik királykategóriában magukat.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem tartanak Hamilton visszavonulásától, mert a jövő is fényes
Következő cikk Bottas tudja, hogy a 2018-as teljesítményével nem maradt volna a Mercedesnél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország