Brawn a Mercedesnél akar maradni, de csak „motiváló” szerepkört látna el

Ross Brawn ismét hangsúlyozta, hogy nem kívánja elhagyni a Mercedes AMG-t, de annak egyértelműnek kell lennie a csapat számára is, hogy kizárólag motiváló feladatokat kíván ellátni. A szakember a Hondával és a McLarennel sem tárgyalt.

Az 58 éves Brawn jelképes összegért vette meg anno a Hondától a csapatot, hogy 2009-ben végre megnyerje a bajnokságot a több éven keresztül fejlesztett autóval Brawn GP néven. Még a szezon végén eladta a Mercedesnek, de azóta is ő vezeti azt. Az utóbbi napokban felmerült a lehetősége annak, hogy esetleg távozik, amennyiben Paddy Lowe-öt akarják a helyére, neki pedig csak morzsák jutnak.

„Mindannyian azt akarjuk, hogy egyértelmű legyen a helyzet arra vonatkozóan, miként vágunk neki a következő évnek. Biztosra akarok menni: olyan szerepet töltök be, mely motivál és csinálni is akarom”- idézte a BBC.

„Nem tárgyaltam a McLarennel vagy a Hondával. Meglehetősen sok összetevőt kell elhelyeznünk ugyanott, és ez jelenti a nehézséget – szóval tárgyalunk és beszélgetünk. A csapat nagyszerű pozícióban van. Korán kezdtünk az autóval, így szerintem a csapat nagyon erős pozícióban lesz”- utalt 2014-re. „Egyszerűen csak biztosra akarok menni, hogy olyan szerepet töltök be, mely motivál és csinálni is akarom azt.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING