Brawn a Mercedeshez hívná Vettelt, ha ő lenne a Mercedes csapatfőnöke

Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatója azt nyilatkozta, hogy ha ő lenne a Mercedes csapatfőnöke, és ha egyeznének a céljaik, Vettel pedig továbbra is lelkes és sikerre éhes lenne, akkor a csapathoz hívná a négyszeres világbajnokot.

Sebastian Vettel, Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Sebastian Vettel, Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Erik Junius

Azóta, hogy hivatalosan is bejelentették Sebastian Vettel távozását a Ferraritól, rengeteg a spekuláció és a pletyka azzal kapcsolatban, hogy hol folytathatja a pályafutását a négyszeres világbajnok német versenyző.

Egyes hírek szerint Vettel a Mercedes csapatánál „kopogtat”, Toto Wolff, a német istálló csapatfőnöke pedig szerdán is elmondta egy telekonferencián, hogy Vettel továbbra is az opcióik közé tartozik, azonban az elsődleges prioritást a két jelenlegi versenyzőjük, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas jelenti, illetve George Russell is az opcióik közé tartozik.

Most Vettelről kérdezte a Sky Germany a Forma-1 sportigazgatóját, Ross Brawnt is, akitől azt kérdezték, hogy a csapathoz hozná-e Lewis Hamilton mellé a német versenyzőt, ha ő lenne a Mercedes csapatfőnöke.

További híreink:

„Először meg kellene tudnom, hogy mik Seb céljai és ambíciói, illetve hogy továbbra is szenvedélyes és sikerre éhes-e. És ha igen, akkor szerződtetném. Kiváló kombinációt alkotnának Lewisszal.”

„És azt gondolom, hogy van is esély erre. Lewis és Seb két nagyon érett versenyző, akik jól kijönnek egymással. Azt gondolom, hogy nagyon tisztelik egymást. Azonban mindig nehéz egy olyan csapatot menedzselni, ahol két ennyire tehetséges pilóta versenyez.”

„Tehát biztosra kell menned, hogy nem tereli el a figyelmet a versenyzői páros. De a Mercedesnél nagyon jó a menedzsment. Rendkívül izgalmas párost alkotna Seb és Lewis.”

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Lebilincselő lesz látni, hogy Seb az utolsó évét fogja tölteni a Ferrarinál, ahogy az is, hogy hogyan fogja ezt a helyzetet menedzselni, és hogy hogyan fog teljesíteni idén. Szerintem ő egy kiváló versenyző, és várom, hogyan fog teljesíteni ebben a szezonban.”

Brawntól azt is megkérdezték, mennyi esélyt lát Vettel Mercedeshez való szerződésére, erre azonban nem tudott egyértelmű választ adni a sportigazgató.

„Őszintén mondom, nem tudom. Nem tudom azt sem, hogy Toto mit gondol. Azt viszont el kell ismernem, hogy ez egy vonzó páros lenne. Szóval szorítok ezért.” – zárta Brawn.

 

Az Alfa Romeo F1-es Esport versenyzője az elsők között próbálhatta ki a Forma-1 2020-as játékát, az F1 2020-at, ami hamarosan a munkaeszköze lesz. Érdekességek Bereznay Dániel szemszögéből.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari segíthetett az FIA-nak az új, motorra vonatkozó technikai direktívákban
Következő cikk Marko: Vettel azért nem hosszabbított, mert nem látta a technikai potenciált a Ferrariban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország