Brawn: a Mercedes idén nem tudja függönnyel takargatni a hibáit

A Forma-1 sportszakmai igazgatója, Ross Brawn szerint a Red Bull-lal csatázva sokkal látványosabbak ugyanazok az apró hibák a Mercedes részéről, mivel jobban megbosszulhatják magukat.

Brawn: a Mercedes idén nem tudja függönnyel takargatni a hibáit

A Mercedes a Ferrari után új, még komolyabb ellenfelet kapott a 2021-es Forma-1-es szezonban a Red Bull-lal és Max Verstappennel, Valtteri Bottas pedig az idén hullámzó teljesítménye miatt egy másodpercig sem tudott beleszólni Hamilton és Verstappen csatájába.

Ahogyan nő a Mercedesen a nyomás a Red Bull miatt, úgy kap egyre nagyobb visszhangot a világbajnoki címvédő csapat egy-egy melléfogása; Szocsiban például Hamilton és a Mercedes is hibázott az időmérőn, amikor az előbbi nekiütközött a bokszutca bejárat falának, a csapat pedig amikor már a szükséges két gyorskör megtételéhez túl későn hívta be a pilótáit kerékcserére.

Ross Brawn szerint pedig a Red Bull lesben állása miatt minden egyes hibájuknak komolyabb következményei lesznek az idei szezon második felében.

„Egy világbajnok csapatban versenyző világbajnok kvalitásait bizonyítja, hogy az olyan apró hibák – mint Lewis balesete a bokszutcában – ordító nagyságúnak tűnnek” – írta Brawn az F1.com-on futó blogjában.

Még több F1 hír:

„A Mercedes és Lewis sem teljesített jó időmérőt, egy olyan pályán, ahol korábbi eredményeik alapján mindenki a dominanciájukat várta. A pénteki szabadedzés megmutatta, hogy mennyivel gyorsabbak voltak mindenkinél a hosszú etapokon, szóval ezt ki is kellett volna használniuk. Az, hogy ez nem sikerült, az bizonyítja, hogy nekik sem lesz sétagalopp a szezon maradék része.”

„Nagyon keményen kell majd harcolniuk, és egy másik csapattal mindig nehezebb felvenni a harcot, mint letudni az egészet csapaton belül, hiszen akkor mi a legrosszabb, ami történhet? Ha nem az egyik, akkor a másik versenyzőjük fog nyerni.”

„Voltak évek Nico és Lewis alatt, amikor senki nem tudta kihasználni azt, ha az egyikük is a vártnál rosszabban teljesített. Ott volt egy függöny, ami azóta eltűnt. Max óriási veszélyt jelent rájuk, és vasárnap is mesteri kármentést mutatott be az utolsó helyről.”

A Mercedes szerint ezért nem tudott felzárkózni a pontszerző helyek közé Bottas a száraz pályán

megosztás
hozzászólás
Vettel: Hamilton 100 győzelme „hatalmas eredmény”

Előző cikk

Vettel: Hamilton 100 győzelme „hatalmas eredmény”

Következő cikk

Mazepin megint rosszalkodott, de az FIA-t ez nem zavarja

Mazepin megint rosszalkodott, de az FIA-t ez nem zavarja
Hozzászólások betöltése