Brawn: a Mercedes fontos döntések előtt áll

A Forma-1 sportszakmai igazgatója, Ross Brawn szerint komoly döntések előtt áll a Mercedes, hiszen a 2021-es szezonjuk könnyen elúszhat a folyamatosan fejlesztő Red Bull miatt, de a 2022-es felkészülésüket nem kompromittálhatják.

Lewis Hamilton, Mercedes, with Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes AMG

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Max Verstappen domináns teljesítménnyel nyerte meg a 2021-es Stájer Nagydíjat, Lewis Hamilton és a Mercedes ezúttal stratégiailag is tehetetlen volt a Red Bullal szemben, hiszen a számításaik szerint folyamatosan 2 tizedes hátrányban voltak az egyenesekben.

Lewis Hamilton úgy nyilatkozott a verseny után Mark Webbernek, hogy valamilyen fejlesztésre szükségük van, ha a szezon további részében is tartani akarják a legalább a nyári szünetig még az idei évre fejlesztő Red Bull tempóját.

Toto Wolff azonban erre reagálva ki is jelentette, hogy már nem folytatják a W12 fejlesztését, azokat az elemeket, amelyeket már korábban elkészítettek, még felrakják majd az autóra a kérdéses versenyeken, de ennyi, ezzel pedig Ross Brawn szerint is nehéz helyzetbe került a világbajnoki címvédő alakulat:

„Valaki azt kérdezte tőlem a verseny után, hogy „tényleg ennyire visszavetették a Mercedest a (2021-es) szabályváltozások?” Erre azt tudtam válaszolni, hogy ne felejtsük el, hogy már a tavalyi év végén is valószínűleg a Red Bullé volt a leggyorsabb autó” – írta Brawn az F1.com-on futó blogjában.

Még több F1 hír:

„A szabályváltozások mindenkire hatással voltak, hogy az egyes csapatokra pontosan milyen mértékben, azt nehéz megítélni. A Red Bull ugyanakkor lassan elkezdi megalapozni a dominanciáját.”

„Idén nagyon nehéz lesz visszavágnia a Mercedesnek, hiszen már nagyon is az új szabályokkal érkező következő szezonra fókuszálnak. A motoron nem változtathatnak (a szezon közben) semmit. Feláldoznak valamennyi erőforrást az idei évre, beáldozva a következő szezont? Kötve hiszem, hiszen nagyon nehéz lenne ismét felvenni a ritmust egy olyan projektnél, amelyen már egy ideje nem dolgoznak.”

„Próbálkozhatnak azzal, hogy még kifacsarnak egy kis tempót az autóból a beállítások révén, de nem hiszem, hogy készítenének még bármilyen nagyobb fejlesztési csomagot idén. Ezt úgy kell megtenniük, hogy az ne legyen negatív hatással a következő szezonra.”

A Mercedes vezető pályamérnöke, Andrew Shovlin is arról beszélt a Stájer Nagydíjat követően, hogy egy „igen radikális” beállítással próbálkoztak, és vizsgálják ez milyen hatással volt az összteljesítményükre.

Az mindenesetre egyértelmű, hogy a Red Bull kevesebb leszorítóerőt termelő hátsó szárnyakkal is működésre tudja bírni az autóját a kanyarokban, ami így nagy előnyt ad nekik az egyenesekben.

„Nem tudom, hogy ezt meg tudja-e tenni a Mercedes is” – írja a Mercedes korántsem rózsás helyzetéről Brawn. „Tényleg optimális csomaggal mennek? Megkérdőjelezik-e a szimulációk során kapott adatokat? Megengedhetik-e maguknak, hogy kifejlesszenek egy új hátsó szárnyat? Ilyen és ehhez hasonló kérdések fogják piszkálni őket a nyári szünetig.”

„A szünet végeztével azonban már mindenki 2022-re fog koncentrálni, így érdekes lesz látni, hogy mi történik még az előttünk álló 3-4 versenyen a nyári szünet előtt.”

Marko: A Mercedes mindenre panaszkodik, mert hiányzik nekik 50 lóerő

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az FIA „nem tolerálja” a jövőben a Verstappenéhez hasonló ünnepléseket
Következő cikk Spielbergben végleges alakot ölthet a 2025-ös motorformula – az Audi és a Porsche is a kerekasztalnál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország