Brawn: a Forma 1 készen áll új csapatok fogadására

Az egykori csapatfőnök, Ross Brawn szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben a sorozat képes lenne új csapatokat fogadni, a Forma 1-ben a hagyományostól eltérő országokból, mint például Oroszországból.

Robert Shwartzman, Prema Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

A mezőny már huzamosabb ideje 10 csapatból áll, köztük 3 gyári, és két félgyári alakulattal a Red Bull, AlphaTauri és a Honda együttműködése nyomán. A privát csapatok mindig is egy szűkösebb költségvetési kerettel rendelkeztek, amiből adódóan nagyon ritkán sikerült szereplésüket győzelemre váltaniuk a szezon végén.

Teljesen új csapatok megjelenéséről viszonylag ritkán esik szó, a már jelenlévő csapatok fennmaradásáról annál inkább. Új istálló legutóbb 2016-ban jelent meg az amerikai hátterű Haas személyében.

Ross Brawn, az F1 sportszakmai igazgatója szerint jelenleg fontosabb, hogy a meglévő csapatokat tartsák meg.

Még több F1 hír:

Egy új orosz csapattal nyilván szívesen bocsátkozna tárgyalásokba a Forma 1 vezetősége.  Brawn szerint a sportnak a globális járványt követően stabilitás megteremtésére van szüksége, amelyet a 2022-es szabálymódosításokkal terveznek megvalósítani.

Brawn úgy véli, hogy a jelenlegi 10 csapat is képes izgalmas versenyeket produkálni és ezáltal nem feltétlenül létfontosságú újak bevonása, azonban az előttünk álló költségvetési sapka és egy egyenlőbb elosztást biztosító jutalmazási rendszer bevezetése mindenképpen vonzó lehet új szereplők számára.

Jelenleg arra összpontosítanak, hogy megszilárdítsák a jelenlegi csapatok pozícióját, illetve továbbiakat vonjanak be orosz vagy akár más nemzetiségű befektetők segítségével.

#17 SMP Racing BR Engineering BR1: Stéphane Sarrazin, Egor Orudzhev, Sergey Sirotkin, #11 SMP Racing BR Engineering BR1: Mikhail Aleshin, Vitaly Petrov, Stoffel Vandoorne

#17 SMP Racing BR Engineering BR1: Stéphane Sarrazin, Egor Orudzhev, Sergey Sirotkin, #11 SMP Racing BR Engineering BR1: Mikhail Aleshin, Vitaly Petrov, Stoffel Vandoorne

Fotó készítője: Alexander Trienitz

Pletykák keringenek arról, hogy Boris Rotenberg, az SMP cégcsoport alapítójának érdeklődéséről, aki jelenleg Daniil Kvyatot is támogatja, viszont ezek az információk még hivatalosan nem lettek megerősítve.

Rotenberg ezen felül 2013-ban megalapította az SMP Racinget, akik a szintén SMP-hez tartozó BR által saját LMP1-es autóval indulnak a WEC-ben, és a Le Mans-i 24 óráson is. A Formula 2 egyik legnagyobb tehetségét, a jelenlegi listavezető Robert Shwartzmant szintén támogatja a Vlagyimir Putyinnal is jó barátságban lévő orosz milliárdos.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Renault éjszaka is dolgozott, fontos változtatás Ricciardo autóján
Következő cikk Norris elmondta, kikkel csatázhat nagyot a McLaren az időmérőn

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország