Brawn: „A Ferrari hamarosan ismét élcsapat lesz”

Az F1 sportszakmai igazgatója, Ross Brawn biztatónak látja a Ferrari jelenlegi helyzetét. A brit szakember szerint korábbi csapata hamarosan ismét jelenlegi két élcsapat, a Mercedes és a Red Bull szintjén lesz majd.

Lewis Hamilton, Mercedes W12, Charles Leclerc, Ferrari SF21, Valtteri Bottas, Mercedes W12, and Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A hibrid-korszak első éveiben sokáig a Ferrari számított a Mercedes első számú kihívójának, az olaszok azonban a 2020-ra bevezetett szigorúbb motorszabályok bevezetésével látványosan visszaestek.

2021-ben eddig az olaszok szimpatizánsai egy a tavalyinál jóval versenyképesek Ferrarit láthatnak: Charles Leclerc a legutóbbi versenyen a saját erejéből végzett a 4. helyen, a verseny első részében pedig még Valtteri Bottas Mercedesét is fel tudta tartóztatni.

Még több F1 hír:

A csapat korábbi technikai igazgatója, Ross Brawn szerint már nem kell sokat várnunk addig, hogy a Ferrari újra a Mercedes és a Red Bull szintjére kerüljön.

„A számos történés mellett könnyen átsiklunk néhány olyan remek teljesítmény mellett, mint Charles Leclerc-é volt Spanyolországban” – írta Brawn az F1 hivatalos oldalán vezetett rovatában.

„Egyértelmű, hogy az SF21 sokkal jobb konstrukció, mint a csapat tavalyi autója. Leclerc pedig képes arra, hogy mindent kihozzon belőle – időnként még annál is többet.”

„Már nem kell sok ahhoz, hogy a Ferrari ismét az élen álló két csapat autóján dörömböljön. Ez óriási teljesítmény annak fényében, hogy hol álltak 2020 végén.”

 

„A csapat magas szinten teljesít jelenleg, csomagjuk pedig több pályatípuson is megállja a helyét. Nem szabad alábecsülnünk a Charles Leclerc és a Carlos Sainz közötti jó munkakapcsolat jelentőségét sem, ami pozitív hatással van a csapatra. Nem kétséges, hogy egy kellően gyors autóval mindketten képesek lesznek majd győzelmeket szerezni.”

Ross Brawn előtt a McLarennel az első versenyeken önmagához képest gyengébb teljesítményt nyújtó Daniel Ricciardo barcelonai teljesítménye sem maradt észrevétlen.

„Nyugodtan állíthatjuk, hogy Daniel az év első futamain alulmúlta a várakozásainkat, vasárnap azonban tett egy lépést a jó irányba. Szerintem fel fog dobódni ettől” – írta Brawn.

„A McLaren Spanyolországban nem úgy szerepelt, mint azt szerették volna, Daniel azonban Monaco előtt a legjobbkor növelte önbizalmát.”

„Hajlamosak vagyunk alábecsülni a csapatváltás jelentette nehézséget. Néhányan könnyebben kezelik ezt, mint mások. A mostaniak helyzetét az sem segíti, hogy a Covid miatt kevesebb időt tölthetnek a gyárban, így a beilleszkedés folyamata tovább tart.”

„Daniel és a csapat szerintem most kezd rájönni arra, miképpen tudnak a leghatékonyabban együttműködni egymással. A kapcsolat fejlődésével az eredmények is jönni fognak” – fogalmazott Brawn.

A Pirelli jól áll a jövő évi abroncsokkal

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton élete legjobb szezonkezdetén van túl – 94 pontot szerzett négy futam alatt
Következő cikk Franz Tost az AlphaTauri idei eredményeiről: „Ideges vagyok”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország