Boullier tehetetlen: nem rajta múlik Raikkönen maradása

Eric Boullier elmondta, Gerard Lopez csapattulajdonosnak és Kimi Räikkönnek kell közös nevezőre jutnia pénzkérdésben. Amennyiben nem állapodnak meg a Quantummal, más forgatókönyvön kell gondolkodni.

A 2007-es bajnok ma ismét egy meglepő kijelentéssel szolgált, amikor leszögezte, továbbra sem kapott fizetést idén. Azt sem zárja ki, hogy kihagyja az utolsó két versenyt, ha nem áll be változás ezen a fronton.

Az Autosport megkérdezte Abu Dhabiban a csapatfőnököt, hogy mennyire van hatással a fejleményekre: „A kérdés egy részére nem tudok választ adni. Kimi és Gerard között zajlik a tárgyalás, és nyilvánvalóan érintettek benne a részvényesek és az anyacégek”- mondta a francia.

A szakember bízik benne, mindez nem lesz hatással a pályán zajló küzdelemre, ráadásul a második helyet is meg kellene szerezni a csapatok között. „Kivételes emberekből álló csoportunk van Enstone-ban, és egy olyan autót tudnak előállítani, mely hozza az eredményeket – alapozva a hosszú tengelytávra és a legutóbbi aerodinamikai csomagra. A legjobbat végezzük, hogy hozzuk az eredményeket a pályán. Persze van pár probléma, melyekkel már eleve tisztában voltunk, és ahogy Gerard is mondta, várunk, hogy lezárjuk az üzletet az új befektető céggel.”

„Ha ez nem történik meg, más forgatókönyvön kell gondolkodnunk”- mondta

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING