BRÉKING

Boullier: A McLaren-Honda számára Alonso egy reális lehetőség!

Eric Boullier magabiztosan tekint előre és úgy véli, hogy Fernando Alonso visszatérése nagyon is lehetséges Wokingban.

A McLaren és a Honda gőzerővel készül a következő szezonra, hiszen 2015-ben a japán gyártó hivatalosan is visszatér a királykategóriába és a legendás csapat kizárólagos technikai partnere lesz. Sőt, a hírek szerint a Honda már részvényes is a McLarennél, amit egyelőre tagadnak Wokingban.

Egy biztos, a briteknél jelentős átalakítások zajlanak a háttérben, amit Eric Boullier csapatfőnök már több alkalommal is megerősített. A francia szakember elmondta, a Honda egy teljesen új irányvonalat hoz majd magával, de lehetséges, hogy évekre lesz szükségük, míg újra bajnokságot nyernek. Egyéni címet legutóbb 2008-ban nyert a McLaren, azon a bizonyos drámai utolsó futamon Brazíliában. Akkor Lewis Hamilton ért fel a csúcsra.

Az F1-live.hu nemrég beszámolhatott arról, hogy a McLaren listájának élén Alonso szerepel, akit a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel követ, de Kimi Räikkönen érkezése is lehetséges lehet. A britek most azonban leginkább Alonso megszerzésére koncentrálnak, akinek a szerződése 2016-ig érvényes a Ferrarival, és úgy tűnik, a spanyol maradni fog, köszönhetően a Ferrari projektjének a WEC-ben, de ez egyelőre nem hivatalos.

Ron Dennis már többször hangsúlyozta, hogy szívesen leszerződtetné Alonsót, aki 2007-ben szerepelt a McLarennél. Dennis hozzátette, adott esetben akár két igazi top-pilótát is a gárdához vinne. Jenson Button megtartása csak az utolsó opciók között szerepelhet, hiszen 2009 bajnokának sebessége megkopott és a motiváltságával is problémák vannak.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Ezzel szemben Alonso pályafutása csúcsán van, és annak ellenére, hogy évek óta gyengélkedik a Ferrari, mindig a legjobbak között van. Pontosan ez az, amire szüksége van a Mclarennek, plusz a spanyol mögött álló Santander bank kiemelt szerepe sem lenne utolsó szempont.

Boullier a Gazzetta dello Sport lapnak azt mondta, hogy Alonso nagyon is lehetséges opció számukra.

„A Honda támogatása jelentős lesz. Alonso pedig egy reális lehetőség.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen mégsem vonul vissza 2015-ben?
Következő cikk A motorok 48 százalékát lehet megváltoztatni 2015-re: őrölten dolgoznak a gyártók

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország