Bottast nem lepné meg, ha a Red Bull jövőre a címért harcolna

Valtteri Bottas úgy érzi, a Red Bull-Honda fenyegetést jelenthet számukra a következő évben, még a nagy szabályváltozások előtt. A Mercedes finn versenyzője elismerően nyilatkozott a rivális fejlődéséről.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Red Bull Racing az év második felére nagyon erős lett, de több ziccert sem tudtak kihasználni. Max Verstappen heteken át egy nagyon rossz sorozatot futott, ami miatt még az újonc csapattársa, Alexander Albon is több pontot gyűjtött. A csapatnak nem volt igazán esélye a második helyre a bajnokságban, de Verstappen már rég bebiztosíthatta volna a harmadik pozícióját az egyéni kiírásban.

Még több F1 hír:

A „bikák” legutóbb Brazíliában hívták fel magukra a figyelmet. Verstappen duplázott, mivel az időmérő után a futamon is nyert. A Honda is folyamatosan fejlődik, ami remek hír a sport számára, és miután a szabályok nem változnak túl sokat jövőre, dörzsölhetjük a tenyerünket, hogy a 2020-as év nagyon más lesz.

„Tudtuk, hogy erősek lesznek, de szerintem még erősebbek is voltak annál, mint amire számítottunk. Ez különösen az egyenesekben volt igaz, és most már ők is tudják, hogy egy jó autójuk van a kanyarokban, miközben az egyenesekben nagyobb tempóra voltak képesek, mint mi.” - mondta Valtteri Bottas.

 

Ez 2020-ra egy igen izgalmas csatát eredményezhet, és lehetséges, hogy a nagy szabályváltozások előtt egy egészen őrült harc lesz a világbajnoki címért a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull között. Pontosan ez az, amit mindenki szeretne, és a szurkolók oly régóta várnak erre a pillanatra. A versenyzők már adottak hozzá.

„Ha megnézzük a szezon elejét, és annak a végét, akkor azt hiszem, a Red Bull jelentős haladást ért ért el. Tehát, ha megrajzolnánk ezt a grafikont a következő évre, akkor igen, fenyegetést jelenthetnek, de őszintén szólva ez az egész nem újdonság, mert biztos vagyok benne, hogy minden csapat fejlődött, beleértve bennünket is az új autóval. A tesztelésen majd látni fogjuk, addig ezt teljesen lehetetlen megjósolni. Mindenki a nulláról fog indulni, bár nem lesz sok változás a szabályokban, de ettől független ez még mindig egy új autót jelent majd.”

Még mielőtt teljes mértékben 2020-ra koncentrálnánk, jön az évadzáró Abu Dhabi Nagydíj, ahol egy újabb nagy csata bontakozódhat ki a három világbajnok top-csapat között. Bottas természetesen szeretné jól zárni az évet, főleg azok után, hogy a Brazil Nagydíjon nem volt meg a tempója, és egy technikai hiba miatt kiesett.

„Szoros lesz, és azt hiszem, a három top-csapat újra egymásnak fog feszülni, egy olyan pályán, ahol sok kanyar van és egyenes is. Ennek a kombinációja érdekes lehet. Talán hasonló lesz a helyzet, és legalább a tenger szintjén vagyunk, ami úgy tűnik, hogy jobban fekszik számunkra.”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williams F1-es főszponzora megérkezett a Formula E-be
Következő cikk Hamilton nem a pénzért versenyez, és nem fél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország