Bottasnak nem csak a futam végeredménye miatt főhetett a feje

Valtteri Bottas elmondása szerint közel három kilót adott le a Spanyol Nagydíj során. Úgy hiszi, hogy a fekete overall, amelyet a Mercedes pilótái idén viselnek, komoly szerepet játszott ebben.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas F1, 3rd position, on the podium

Charles Coates / Motorsport Images

A barcelonai futam első felében Bottas rádión keresztül jelentkezett, és elmondta a mérnökének, hogy „ez a fekete overall kib***ott meleg”. Az overall színének megváltoztatása a szezon előtti arculatváltás része volt a Mercedesnél, melynek keretében az autó hagyományos ezüst színét feketére festették a diverzitás üzenetének hangoztatása jegyében.

„Nagyon meleg volt az autóban” – mondta Bottas a futam után. „Ebben az évben még melegebb van. Természetesen megváltoztattuk a ruhánk színét, és azt jól tudjuk, hogy a fekete szín több hőt nyel el, főleg amikor közvetlen napsütés éri.”

Még több F1 hír:

„Nem tudok pontos tényeket mondani arról, hogy mennyit számít a fekete vagy a fehér a hőmérséklet-különbséget illetően, de ebben az idényben nagyon meleg volt az autóban. Ráadásul újfajta szabályok is voltak ezen a téren, ezért vastagabbak is az overallok, az alsónemű is vastagabb, szóval nem tudom, hogy ennek mekkora hatása lehetett.”

„Annyira melegem volt, és ezért mondtam a rádión a srácoknak, hogy ezek az overallok túl melegek. A fehér biztosan hűvösebb lenne, és a mai futamon például három kilót veszítettem, ami elég sok” – mesélte Bottas.

 

„Ezen a szinten már a teljesítményt is befolyásolhatja. Tudom, hogy én vagyok az egyik legfittebb, ha nem a legfittebb versenyző, ezért el tudom viselni, de ez sosem kényelmes, és mindig vannak dolgok, amiken javítani tudunk.”

Az idény kezdete előtt felmerültek találgatások arról, hogy a sötétebb színnek esetleg hatása lehet az autó hűtésére, és Toto Wolff el is mondta, hogy figyelik a lehetséges következményeket. „Természetesen számít az üzenet és a marketing, de ha ez a teljesítmény rovására megy, az nyilván nem jó” – mondta még korábban Wolff.

Voltak olyanok, akik az első verseny után felhozták ezt a témát, és arról találgattak, hogy a Mercedesnek esetleg hűtési gondjaik is lehetnek a fekete szín miatt, de ezt a stratégiai vezető, James Vowles hamar megcáfolta.

„A motorborítás alatt van egy ezüstös réteg, egy hőálló réteg, és ez a színtől függetlenül mindig ott van. Nem látunk semmilyen eltérést a hűtők hőmérsékletében vagy egyéb fontos alkatrészek és rendszerek hőmérsékletében a külső szín megváltoztatása miatt. A világosabb szín egy picivel több fényt ver vissza, de a valóság az, hogy ennek elhanyagolható vagy semmilyen hatása sincs az autó rendszereinek melegedésére” – öntött tiszta vizet a pohárba James Vowles.


Hamilton első köre a Mercedes W11-gyel: onboard

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton egyedül érzi magát
Következő cikk Az FIA válaszolt Perez kritikájára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország