Bottasnak nehéz menet volt a mai

A finn versenyző úgy érzi, ez a hétvége a tegnapi hibája miatt ment el a számára, de továbbra sem érzi úgy, hogy a nyomás az, amely miatt nem megy neki úgy, mint év elején.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Joe Portlock / Motorsport Images

Valtteri Bottas a tegnapi rontott időmérő után ma a hatodik helyről indulva végül a negyedik pozícióba tudta felhozni a Mercedest, amivel hátránya tovább duzzadt, immáron 29 pontos a világbajnoki pontversenyben csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben, és ezen a leggyorsabb körért járó pluszpont csak szépségtapasz lehet. A Kanadai Nagydíjon tehát, tőle szokatlan módon főleg a Red Bullok, illetve a Renault-k voltak azok, amelyekkel a finn pilóta a legtöbbet harcolt, a verseny után azt is elmondta, miért:

„A rajt után nehezebb volt, mint gondoltuk. A második kanyarban beszorultam, és emiatt vesztettem egy helyet, onnantól pedig beragadtam egy vonatba, ahol mindenki nyitotta a hátsó szárnyat, és a motor, meg a fékek túlmelegedése miatt nem tudtunk teljes gőzzel menni. Végül kiálltak előlem a többiek, de akkorra már túl nagy volt a hátrány az első hárommal szemben. Onnantól kezdve viszont semmi gond nem volt a kocsival, gyorsnak éreztem. Kár a tegnapért.”

Még több F1 hír:

A finn pilótát később arról is kérdezték, hogy nem érzi-e úgy, hogy összenyomja a rárakódó teher:

„Nem, mert nincs rajtam semmiféle teher. Örülök a jelenlegi helyzetnek, és annak, ahogy a dolgaim mennek év eleje óta. Tegnap hibáztam egyet. Talán túlságosan erőlködtem azon, hogy azt kijavítsam, vannak ilyenek. De nem hiszem, hogy annak, ami az utolsó két futamon velem történt bármi köze lenne bármilyen teherhez. Nem is akarok erről többet mondani.”

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Fotó készítője: Glenn Dunbar / LAT Images

Végül Bottas a Ricciardoval való csatáját igyekezett értékelni pár mondatban:

„Határozottan jó párbaj volt. Néha kicsit a szabályoknak a határát súrolta, amit bemutatott védekezés gyanánt, mert mindig bevágta elém a kocsit nagy sebességgel, amikor bepróbálkoztam, de nem panaszkodom, igazából szeretem az ilyen kemény versenyt. Jól védekezett, egyáltalán nem volt könnyű elmennem mellette.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: Morális győzelmet arattunk
Következő cikk Az FIA jóváhagyta Hamilton szervizét a Kanadai Nagydíjon: nincs büntetés

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország