Bottasnak ekkora G-erőket kellett kiállnia az imolai balesete során

Az imolai versenyhétvége után a Verstappen-Hamilton bajnoki csata mellett mindenképpen Valtteri Bottas és George Russell nagy balesete szolgáltatja a leggyakoribb beszédtémát. A Mercedes még nem is tudja, hogy mit tudnak megmenteni a roncsból.

Marshals clear the damaged car of Valtteri Bottas, Mercedes W12, from the gravel trap

Marshals clear the damaged car of Valtteri Bottas, Mercedes W12, from the gravel trap

Charles Coates / Motorsport Images

Bottas és Russell a kilencedik helyért harcoltak, amikor utóbbi kicsit szélesre futott a vizes foltokkal tarkított célegyenes végén az előzési manővere közepén, aminek köszönhetően Bottas Mercedesében kötött ki, és mindketten elég nagyot estek, az autójuk is nagyrészt totálkáros lett.

Felmerülhet azonban a kérdés, hogy Bottas egyáltalán hogyan került olyan pozícióba, hogy egy Williams támadhassa őt. Erre próbált választ adni Andrew Shovlin, a csillagosok vezető pályamérnöke az istálló futam utáni összegzésében.

Még több F1 hír:

„Valtteri elsősorban a köztes esőgumin nem tudott közel kerülni másokhoz. Küzdött a hőmérsékletekkel, ez pedig azt eredményezte, hogy nem volt elég tapadása. Amikor előzési pozícióba került volna, akkor csökkent az első tapadás, emiatt pedig sokat csúszkált.”

„A másik probléma pedig az volt, hogy abban a szakaszban még nem lehetett használni a DRS-t, amely segítségével akár hat tizedet is nyerni lehet szélárnyékban. A legfőbb tényező az autó egyensúlya volt, az alulkormányzottság, amelyet akkor észlelt, ha egy másik autó mögé ért. Ezért nem tudott elég közel kerülni egy támadáshoz” – magyarázta Shovlin.

A fentebb említett gondokhoz kapcsolódik még, hogy a finn egész hétvégén küszködött a gumik megfelelő felmelegítésével, és a baleset is részben azért következett be, mert Bottas még a hidegebb közepeseken volt, míg Russell hamarabb állt ki a bokszba, így ő már jobb abroncsokon közeledett.

 

A kettejük ütközése ugyan szerencsésen zárult, de azért Bottas rádiózásán is hallani lehetett, hogy bizony megérezte az ütéseket. „Nagy baleset volt ez, bizonyos pontokon 30 G-s értékeket is láttunk. Valtteri egészen jól megúszta, de az autóról ugyanezt sajnos már nem lehet elmondani.”

„Elég sok mindent sikerült már visszahozni az Egyesült Királyságba, az erőforrás Brixworthben van, és jelenleg is óvatosan és alaposan vizsgáljuk, különböző sérülések után kutatva. Ettől függetlenül látjuk, hogy nem minden lesz javítható.”

„Most azon vagyunk, hogy a megfelelő alkatrészeket eljuttassuk majd Portimaóba, hiszen fontos, hogy mindkét autó azonos specifikációval fusson a jövő hétvégi futamon” – zárta Shovlin, aki tehát még nem tudja, hogy Bottas autójából mennyi lesz menthető. Még az is benne van, hogy ez a baleset komolyabban is visszaveti a Mercedest.

Räikkönen megmentette egy szurkoló életét...


Kövesd a Super Formula 2021-es szezonját a Motorsport.tv-n!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Csapatfőnöke szerint Cunoda „sok hasonlóságot” mutat több korábbi Red Bull-os tehetséggel
Következő cikk „Russell helyében megmondtam volna Toto Wolffnak, ne üsse az orrát a dolgomba!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország