Bottasé a második rajtkocka Belgiumban

Valtteri Bottasnak most sem volt ellenszere az időmérőn Lewis Hamiltonnal szemben, és ezzel a második helyet szerezte meg. Hiába tűnt úgy a hétvége bizonyos pontjain, hogy a finnek lehet esélye, végül a közelében sem volt a pole-nak.

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Steven Tee / Motorsport Images

Bottas szerezte meg a második helyet a belga hétvége időmérő edzésén. Igazából nem volt esélye a brit világbajnok ellen, és öt tizedet kapott tőle a végén. A harmadik helyet megszerző Verstappen is csak néhány századra volt attól, hogy elvegye Bottastól az első soros indulást.

A Mercedes az első és a harmadik szektorban ugyan nem volt a leggyorsabb, a középső pályarészt viszont uralta, és ez is bőven elég volt nekik az újabb egy-kettő bebiztosításához. Bottas azonban nem tudta összerakni a tökéletes kört.

Még több F1 hír:

Az interjú során elmondta, hogy maga is meglepődött kicsit, hogy ekkora különbség alakult ki csapattársával szemben, hiszen jónak érezte a körét, bár az 1-es kanyart nem tudta rendesen összerakni.

A tegnap még szülinapos pilóta a következőképpen értékelt: „Nem igazán tudom, hogy honnan ered ez a különbség Lewishoz viszonyítva, de annyira nem zavar a helyzet, mivel tudom, hogy ezen a pályán jó a második helyről rajtolni. Szóval érdekes lesz majd a száguldás az 5-ös kanyarig” – bizakodott Bottas a holnapi esélyeit illetően.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 and Poile Sitter Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 celebrate in Parc Ferme

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 and Poile Sitter Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 celebrate in Parc Ferme

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Bottasnak egyre inkább kezd kicsúszni a kezei közül a bajnoki cím is, ezért fontos lenne számára, hogy egy jó rajttal átvegye az irányítást a futam felett.

„Nincsen vége, amíg nincsen vége, ezért biztosan meg fogom próbálni, és az első kör remek lehetőséget nyújt majd az előzésre, ezért várom már a futamot.”

A finn pilótának valóban szüksége lenne már egy győzelemre, hogy megtörje kicsit Hamilton elképesztő lendületét. A vasárnapi versenyt egyébként az első három helyezett a közepes gumin fogja majd kezdeni, míg Ricciardo már lágyon indul a negyedik pozícióból, szóval érdekes első körre számíthatunk.


Ilyen egy teljes szimulátorcsere a virtuális Le Mans-on

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen optimista az időmérő után, de örülne egy kis égi áldásnak
Következő cikk Leclerc: megértem a csalódott szurkolókat, de nem lehet csodára számítani

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország