BRÉKING

Bottas: Én sem szeretném, hogy az autómat más vezesse

Valtteri Bottas megérti Bruno Senna negatív érzéseit, miszerint a finn rendre az ő FW34-esét hajtja péntekenként, és emiatt az állandó versenyző felkészülési időtől esik el.   Bottas készen áll rá, hogy felálljon a rajtrácsra élete első Forma-1-es futamához.  

Fotó: Williams F1 Team

Bruno Senna már többször is elmondta, hogy nem segíti a versenyhétvégékre történő felkészülését az, hogy a pénteki edzésen „kiveszik” alóla az autót. A Williamsszel kötött szerződése értelmében Valtteri Bottas csak az ő autójába ül be.
 
„Azzal, hogy aláírta a szerződést velük, tudta, mi fog jönni; azt, hogy péntekenként én fogok dolgozni, miközben az ő autóját vezetem. Természetesen próbálunk csapatként cselekedni, de ha én lennék egy csapat állandó versenyzője, akkor nekem sem tetszene, hogy valaki vezeti az autómat”- érzett együtt Sennával a finn tesztversenyző.
 
„De minden egyes edzés után próbálok annyi mindent elmondani Brunónak és a csapatnak az autó viselkedéséről és a beállítások hatékonyságáról, amennyit csak lehetséges. Természetesen az a legfontosabb, hogy minimalizálnom kell a kockázatát annak, hogy összetöröm az autót – mivel Hockenheimben ezt történt. Habár, az ilyesmi megtörténik” – tette hozzá az F1News-nak.
 
„Ez a harmadik évem a csapatnál, és a szerepem egyre fontosabbá válik. Nagyon sok emberrel jóban vagyok a versenycsapatban és a grovei központban is, ahol nagyon sok időt töltök. Ez a csapat az otthonommá vált, és nagyon szeretném itt folytatni a munkámat. Nagyon kényelmesen érzem magam a Williamsnél.”
 
Bottas továbbra sem tudja, hogy mit hoz számára a jövő, és egyelőre csak az idei feladatára koncentrál:
 
„Péntekenként fogok dolgozni – kivéve Szingapúrt és Austint. És ami a következő évi szerződést illeti – nem tudom. Ez tény. De ez a szezon nagyon sok mindenre megtanított, és tényleg azt érzem, készen állok felállni a rajtrácsra. Azt gondolom, hogy egy bizonyos ponton ki kell menned és fel kell állnod az első versenyed rajtjára – függetlenül attól, hogy 100 százalékosan készen áll vagy csak 90 százalékosan.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy nagyon erős McLaren utazik el Szingapúrba
Következő cikk Olasz Nagydíj 2012: Hivatalos összefoglaló videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország