Bottas: Vezethetetlen a kocsi, nem mi vagyunk a leggyorsabbak!

A Mercedes-pilóta Valtteri Bottas péntek este azt nyilatkozta, egyes helyzetekben vezethetetlen a Mercedes W12, és hozzátette, nem hiszi, hogy ők lennének a leggyorsabbak.

Bottas: Vezethetetlen a kocsi, nem mi vagyunk a leggyorsabbak!

Valtteri Bottas összesen 40 kört tett meg a két pénteki szabadedzésen a Mercedes W12-vel, az FP1-en a második, az FP2-n az ötödik leggyorsabb volt a finn pilóta, aki a második edzés vége felé azt közölte a csapatával a rádión keresztül, hogy „vezethetetlen” a kocsi.

A nap későbbi részében a Sky Sportsnak adott interjút a 77-es rajtszámú versenyző, aki most is elmondta, hogy egyes helyzetekben vezethetetlen a kocsijuk, azonban hozzátette, még csak péntek van.

Még több F1 hír:

„Egyes helyzetekben vezethetetlen volt a kocsi, de ne feledjük, hogy még csak péntek van, és éppen ezért vannak a szabadedzések. Hogy hol látjuk magunkat a vasárnap? Én azt mondanám, hogy ott lehetünk az élmezőnyben.”

„A McLaren nagyon erősnek tűnik, a Red Bull pedig olyan erős, mint ahogy arra számítottunk is. Nem hiszem, hogy mi lennénk a leggyorsabbak, de azt gondolom, nem is vagyunk messze ettől” – mondta Bottas, aki idén az ötödik szezonját kezdi meg a Mercedesnél.

Alonso nem bánta meg, hogy otthagyta a Ferrarit…


A Forma-1-be 2021-ben visszatérő Aston Martin remek autót örökölt a Racing Pointtól azonban az AMR21-re már nem lehet úgy ráaggatni a másolt jelzőt, mint elődjére.

megosztás
hozzászólás
Norris: Nyilvánvaló, hogy mi fog történni holnap…

Előző cikk

Norris: Nyilvánvaló, hogy mi fog történni holnap…

Következő cikk

Vettel: „Messze vagyok az autó határaitól”

Vettel: „Messze vagyok az autó határaitól”
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Valtteri Bottas
Csapatok Mercedes , Red Bull Racing
Szerző Gyémánt Péter