Bottas válaszolt Russell szavaira: „Érdekes elméletei vannak…”

Valtteri Bottas elutasítja George Russell azon vádjait, miszerint más versenyzők ellen nem védekezett volna ilyen keményen, mint az ütközésbe torkolló manővernél. A finn „érdekes elméletnek” nevezte kollégája szavait.

Valtteri Bottas, Mercedes

Valtteri Bottas, Mercedes

Steve Etherington / Motorsport Images

Valtteri Bottas és George Russell a 9. helyért vívtak az Emilia-Romagna Nagydíjon, amikor látványos balesetük miatt a versenyigazgatóság piros zászlóval szakította félbe a futamot.

Az eset után mindkét fél a másikat hibáztatta, a bírák azonban versenybalesetnek minősítették az esetet.

Russell az eset után úgy nyilatkozott, nem biztos, hogy Bottas más versenyző ellen is olyan keményen védekezett volna, mint ellene. A brit ezzel arra célzott, hogy ő a legesélyesebb 2022-től a finn mercedeses ülésére.

Még több F1 hír:

„Azt hiszem, valahol elvesztettem a fonalat. Érdekes egy elmélet” – reagált a finn versenyző Russell szavaira.

„Mindenki ellen védekezni fogok, nem áll szándékomban elengedni senkit. Ahogy védekeztem, teljesen normális volt. Lehettem volna ennél sokkal agresszívabb is.”

„Tudnia kellett, hogy van ott egy nedves rész, ugyanis minden körben ott mentünk el. Én is tudtam, nem véletlenül nem mentem oda slick gumikon.”

„Az ő döntése volt ott próbálkozni, nekem pedig védekeznem kellett, így logikus, hogy nem húzódok félre, hogy átadjam neki a száraz területet.”

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nem foglalt állást, ugyanakkor elmondta, Russellnek még sokat kell tanulnia.

Bottas már beszélt Russellel, ugyanis egyszerre volt jelenésük a versenybíráknál az eset megbeszélésekor. Az FIA végül versenybalesetnek minősítette az esetet.

 „Biztos vagyok benne, hogy nem én hibáztam az esetnél. Nem szeretnék beszélni a Totoval folytatott négyszemközti beszélgetésünkről, de szerintem senki sem engem hibáztat.”

 „A fontos azonban az, hogy miért voltam egyáltalán ilyen pozícióban. Eléggé szenvedtem az intereken, és beragadtam Lance Stroll Aston Martinja mögé. később meggyűlt a bajom a gumik felmelegítésével” – értékelt Bottas.  

Bottas közvetlenül a verseny után is ezen az állásponton volt. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönent is megbüntették, Alonso is pontszerző lett
Következő cikk Sainz: Bárcsak kicsivel több lóerőnk lenne

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország