Bottas: ülhettem volna egy szaunában is, ugyanennyi pontot ért volna

Az Alfa Romeo finn pilótája csalódottan távozott a Paul Ricard pályáról, ahol annyira leizzadt az autó volánja mögött, hogy szíve szerint inkább egy szaunába ült volna be a versenyzés helyett, mivel pont nélkül maradt.

Valtteri Bottas, Alfa Romeo F1 Team

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

Pokoli hőségben kellett teljesítenie a száguldó cirkusz mezőnyének a Francia Nagydíjat, amely komoly fizikai próbatételt jelentett minden versenyző számára.

Az Alfa Romeo pilótái talán most voltak eddig a legkevésbé versenyképesek ebben a szezonban, Valtteri Bottas a tizenegyedik helyen ért célba, Csou Kuan-jünek pedig fel kellett adnia a versenyt.

A konstruktőri pontversenyben elfoglalt hatodik helyüket sikerült megtartaniuk, ugyanis a közvetlen riválisnak számító Aston Martin is csupán egyetlen ponttal lett gazdagabb Le Castellet-ben, ám Bottas meglehetősen csalódottan nyilatkozott a versenyt követően.

Még több F1 hír:

„Ülhettem volna egy szaunában is másfél órát, ugyanennyi pontot szereztem volna. Sok izzadás a semmiért. Persze, mindig van mit tanulni“ - fogalmazott a finn pilóta Motorsport.com német kiadásának.

A legnagyobb problémát az okozta az Alfa Romeo versenyzőjének, hogy a keményebb keverékű abroncsokon rajtolt, a Charles Leclerc 18. körben bekövetkezett balesete miatt elrendelt biztonsági autós fázis miatt fel kellett rúgni előzetes terveiket és hamarabb kellett kiállniuk kerékcserére.

„Muszáj volt megállnom akkor, mert különben túl sok időt veszítettem volna a bokszutcában. Jó lett volna sokáig kint maradni a kemény abroncsokon és egy kiállásos taktikával befejezni a versenyt, de az időzítés egyszerűen rosszul jött ki számunkra“ - magyarázta Bottas.

 

A finn versenyző azt is elismerte, idén nem először rontotta el a rajtot kipörgés miatt és tisztában van azzal, hogy a riválisnak számító McLaren-Alpine páros az elmúlt hétvégéken nagyobb fejlődést mutatott be náluk.

„Most látjuk, hogy néhány csapat határozottan nagyobb lépést tett előre, mint mi és ezek a megoldások hatékonynak bizonyultak - remélhetőleg már nem hoznak nekik sokat a konyhára. Ezen a napon még a Williams tempója is jobb volt, ami néhány futammal ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna“ - zárta Bottas.

Íme, a 2022-es F1-es Magyar Nagydíj menetrendje – újra a Hungaroringen a mezőny!


Nézzétek meg a Forma-1-es Brit Nagydíj legjobb képeit!

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alpine-főnök: nem lenne fair, ha Franciaország „versenyzési nagyhatalomként” kikerülne az F1-ből
Következő cikk Binotto: hiszem, hogy megnyerjük a hátralévő tíz futamot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország