Bottas újabb WRC-tesztje: szenzációs videós anyag

A Mercedes finn versenyzője a nyári szünetben is akcióba lendült a Ford Fiesta WRC volánja mögött, ami szép lassan akár egy ralis pályafutást is előrevetíthet számára a későbbiekben.

Valtteri Bottas, Timo Rautiainen, M-Sport Ford Fiesta

Fotót készítette: M-Sport M-Sport Team

Valtteri Bottas jelenleg nem rendelkezik érvényes szerződéssel a következő szezonra a Forma-1-ben, de minden bizonnyal a rajtrácson fog maradni, még akkor is, ha a Mercedes megválik tőle, amire minden eddiginél nagyobb az esély. Ennek leginkább Esteban Ocon örülhet, mivel a csapat elmondása szerint a fiatal francia az egyetlen, aki esélyes arra, hogy átvegye Bottas helyét Lewis Hamilton csapattársaként.

Bottas számára a Renault és a Haas ülése is elérhetővé válhat, de a Red Bull is szóba kerülhet, ha a frissen átvett Alexander Albon is kevésnek bizonyul Max Verstappen mellett. A finn így adott esetben az élmezőnyben maradhat, mert a Red Bull-Honda továbbra is ott szerepel, és jövőre akár a bajnoki címet is megszerezheti, ha ilyen ütemben fejlődik.

Közben Valtteri egyre több ralis teszten vesz részt, amiből később még egy második karrier is lehet, hiszen az eddigi visszajelzések szerint az északi versenyző nagyon érzi a dolgot, és remek tempót diktál. Legutóbb a nyári szünet elején lendült ismét akcióba a Ford Fiesta WRC-vel Németországban, tesztelvén a hamarosan megrendezésre kerülő Német Ralira. Bottas ezelőtt Finnországban a Toyota WRC-vel száguldott, még a nyári időszak első felében, míg májusban az új Ford Fiesta R5-tel kapta meg lehetőséget Franciaországban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ma 31 éve hunyt el Enzo Ferrari, a legnagyobb legenda
Következő cikk A Red Bull mindössze 750 ezer eurót költött Verstappenre: és a többiek?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország