Bottas: ez volt életem legjobb versenye!

Valtteri Bottas nem nagyon találta a szavakat, amivel jellemezhetné az Ausztrál Nagydíjat, ráadásul a győzelem mellé bezsebelte a leggyorsabb körért járó pontot. Az első három helyezett nyilatkozata.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, on stage

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, on stage

Steve Etherington / Motorsport Images

Valtteri Bottas:

„Határozottan ez a valaha volt legjobb versenyem! Nem tudom, mi történt… Nem tudom, mit mondhatnék… A rajt tényleg nagyon jó volt, nagyon jó érzés volt, mindent kontrolláltam. Nagyon jól ment a mai nap, élveztem a dolgot. Határozottan akartam azt az egy pontot, új szabályok vannak idén, nekem pedig erős tempóm volt, így rá akartam hajtani. Mindig kockázatos használt gumikkal, de megérte, és nagyon örülök. Alig várom a következő versenyt!”

„Az összes munka kellett ehhez a mai győzelemhez, amit az elmúlt években végeztem. Kellett hozzá a lenyűgöző csapat és a kocsi is. Eleinte menedzseltem a versenyt, kiépítettem az előnyt, de tudtam, képes vagyok rá – korábban is megcsináltam már. A legjobb szinten kellett teljesítenem, és nagyon rajta voltam.”

Lewis Hamilton:

„Jó hétvége volt a csapat szempontjából, örülök neki. Fantasztikusan dolgoztak, Valtteri pedig hihetetlen versenyt teljesített, valóban megérdemelte. Ránk vár némi munka, de ettől még remekül indult az év – jobban, mint azt remélhettük volna csapatként. Max nem jelentett gondot, tudtam volna tartani. A rajt kicsit frusztráló volt, de néha már csak így alakul, keményen kell dolgozni, hogy javítsak rajta következő alkalommal.”

Max Verstappen

„Sebet kellett megelőznöm a dobogóért, ami itt nem olyan egyszerű. Örülök, hogy sikerült, és hogy a második helyért küzdhettem Lewissal. Nagyon elégedett vagyok.”

„Szerencsétlenül jött ki, de szerintem nem változtatott a végeredményen.” – mondta a holland a kicsúszásáról.

„Természetesen boldog vagyok, a szezon ezen szakaszában a dobogón ünnepelhetek, és a Mercedesszel harcolhattam – ez egy nagyon pozitív kezdet a számunkra. Szép munka a srácoktól a nehéz pénteki napot követően. Nagy gratuláció a Hondának is, hiszen ez az első dobogójuk a V6-os érában. Ennek nagyon örülök.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas nyerte az évadnyitó Ausztrál Nagydíjat Hamilton és Verstappen előtt: nem dobogós a Ferrari
Következő cikk Grosjean: Új év, ugyanaz a probléma

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország